Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Döntetlent játszott a Honvéd és az Újpest

Gól nélküli döntetlent hozott a Budapest Honvéd és az Újpest fővárosi rangadója a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Az első félidőben a mezőnyben küzdött egymással a két csapat, előbb a vendég újpestiek irányítottak, a szünet előtt viszont a házigazda kispestiek kerültek némi fölénybe. Ez azonban csak lehetőségek kidolgozásában mutatkozott meg, a gólveszélyes befejezésekkel ugyanis mindkét csapat adós maradt.

A második félidő első jelentősebb eseményeként a 60. percben Giuseppe Sannino, a Budapest Honvéd vezetőedzője már a második sárga lapos figyelmeztetését kapta meg, így - a szezonban nem először - kiállították. Az első felvonáshoz képest jobb iramú folytatásban némi újpesti mezőnyfölény mellett továbbra is hullámzó volt a játék, a kapuk azonban továbbra sem forogtak veszélyben, mert az utolsó passzoknál rendre hibáztak a játékosok.

A két együttes legutóbbi hat összecsapásából az ötödiken született döntetlen, ezeken negyedszer nem esett gól.

A második helyen álló MOL Fehérvár FC nyert, a harmadik Mezőkövesd viszont kikapott idegenben a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján.

A székesfehérváriak Kisvárdán győztek magabiztosan, a mezőkövesdiek - idénybeli első idegenbeli vereségüket elszenvedve - Pakson maradtak alul.

A Puskás Akadémia is kikapott, mégpedig a vendég Zalaegerszegtől úgy, hogy a meccs nagy részében emberhátrányban küzdött, míg a másik újonc, a Kaposvár háromgólos győzelmet aratott hazai pályán a Debrecen ellen.

vasárnap játsszák:

Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 18.00

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×