A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati játéknapján a sereghajtó Kaposvárt legyőzve a Mezőkövesd állt a tabella élére, miután az eddigi éllovas MOL Fehérvár FC hazai pályán meglepetésre kikapott a Puskás Akadémiától.
Mindez azt jelenti, hogy a címvédő Ferencváros vasárnap az első helyre léphet, ha hazai pályán nyer az újonc Zalaegerszeg ellen.
A mezőny legjobb formában lévő csapata továbbra is a Budapest Honvéd, amely 2-1-re legyőzte a Paksot. A kispestiek immár kilenc tétmeccs - közte hét bajnoki - óta veretlenek, és ez volt sorozatban az ötödik sikerük.
A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.
„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.
Ronaldo van a sportolók fizetési listájának élén, és meglepő módon nem Messi vagy az ismertebb nevek, hanem egy mexikói bokszoló van a lista második helyén.