Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
321.83
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Adidas

Itt a labda, amellyel a Puskás Arénát is avatják

Az Adidas bemutatta a 2020-as Európa-bajnokság hivatalos labdáját, az Uniforiát.

A sokszínűség és az összefogásban rejlő erő ihlette az Adidas új labdáját, az Uniforiát, amellyel a 2020-as kontinenstorna mérkőzéseit játsszák majd Európa legjobb csapatai. A gyártó magyarázata szerint az elnevezés az angol egység (unity) és lelkesedés, izgalom (euphoria) szavakat foglalja magába.

A jövő évi kontinensbajnokságot rendhagyó módon 12 ország egy-egy városában, köztük Budapesten rendezik. A Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad majd otthont. A hivatalos indokolás szerint az egyedülálló lebonyolítási forma inspirálta a hivatalos labdát is.

"A hivatalos meccslabda tervezésekor mindig a kultúra visszatükrözését tartjuk szem előtt: az utcák, városok szellemiségét" – mondta Anika Marie Kennaugh, az Adidas terméktervezője a szerdai londoni bemutatón. Az Uniforia a határok elmosódását és a tornát körüllengő sokszínűséget hivatott jelképzeni – mindezen pedig 2018 óta dolgoztak a tervezők.

Vastag, fekete vonalak futnak végig a labdán, amelyek a határok keresztezését és elmosódását szimbolizálják. Ezeket a vonalakat élénk, világos színek ötvözik, amelyek a torna sokszínűségét és a különböző kultúrák találkozását jelenítik meg.

Az Európa-bajnokság 2020 június 12-én, Rómában kezdődik, a döntőt pedig egy hónappal később, a londoni Wembley Stadionban játsszák.

A labdát mostantól már élesben is tesztelik, így a november 15-én, a Puskás Aréna avatásán is Uniforiát rúghat a magyar és az uruguayi válogatott.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×