eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa, miután csapata 2-1-re győzött a Zenit ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájának lipcsei mérkőzésén 2019. október 23-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Nápolyi kóstoló vár ma Szoboszlaira a BL-ben

Ma este meglehet a labdarúgó Bajnokok Ligája 2020-as tavaszi szakaszának első biztos résztvevője. Ehhez „csak” annyi kell, hogy az olasz Napoli legyőzze hazai pályán az osztrák bajnok RB Salzburgot. Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig is nagyot léphet a továbbjutás felé.

A feladat Carlo Ancelotti együttese szempontjából egyszerre tűnik könnyűnek és nehéznek. A legfontosabb, hogy a Napoli idegenben is három gólt szerezve, nyerni tudott két hete Salzburgban a riválisa ellen, s kiváló a hazai mérlege a Bajnokok Ligájában, 2017 nyara óta nyolc mérkőzésből hatot megnyert, a Liverpoolt kétszer is legyőzte, csak a Manchester Citytől kapott ki, illetve a PSG ellen döntetlent játszott. Ugyanakkor az utóbbi hetekben kisebb gödörbe került, szeptember vége óta a Brescia elleni hazai bajnokin kívül csak a Salzburgot győzte le. A Serie A-ban visszaesett a hetedik helyre.

Az osztrákok eddig minden BL-csoportmeccsükön legalább két gólt szereztek ősszel, ugyanakkor a Liverpooltól és a Napolitól is hármat kaptak. Ha nem szereznek Szoboszlai Dominikék a San Paolo Stadionban legalább hármat, kétgólos különbséggel kell nyerniük a Napoli ellen ahhoz, hogy az egymás elleni eredmények összevetésében jól álljanak. A csoport másik mérkőzése nyilvánvalóan a Liverpool sikerét ígéri. Ha a csoportban mindkét mérkőzésen, a papírformának megfelelően hazai győzelem születik, a Napoli továbbjut, a Liverpoolnak pedig mindössze egy pontra van szüksége a hátralévő két fordulóban.

Az F csoportban a Barcelona már este hét óra előtt kezd a cseh Slavia ellen. A prágaiak nagyon jól játszottak a hazai mérkőzésen, s az Inter elleni „majdnem győzelemmel” (döntetlennel) már jelezték, idegenben is tudnak játszani. A katalánok viszont immár sorozatban 33 hazai BL-mérkőzésen maradtak veretlenek.

Gulácsi Péter csapata az RB Leipzig (a sérült klubtárs, Willi Orbán nélkül ezúttal) Szentpéterváron, a Zenit ellen lép pályára. Egy idegenbeli bravúrral a német csapat szinte páholyba kerülne. Az oroszoknak jó a hazai mérlegük, a legutóbbi hat BL-meccsükből ötöt megnyertek, de ezekből csak egyet, a Benfica ellenit nyerték meg most ősszel, a többi siker mind négyéves immár. A portugál Benfica nagyon rosszul kezdte a csoportkört, de egy lyoni bravúrral és az RB Leipzig sikerével továbbjutó helyre ugorna.

A H csoport két legjobbja egymás ellen játszik. A Chelsea nyerő szériában van, a Manchester United ellen felettébb tartalékos összeállításban elszenvedett Ligakupa-vereségtől eltekintve szeptember 22. óta minden mérkőzését megnyerte, nyolc mérkőzésen diadalmaskodott, köztük az Ajax ellen, Amszterdamban is. Ugyanakkor a hollandoknak félelmetes az idegenbeli mérlegük a Bajnokok Ligájában: immár 13 mérkőzésen veretlenek, a főtáblán vagy az egyenes kieséses szakaszban a legutóbbi ötből ötöt megnyertek.

E csoport

  • SSC Napoli–RB Salzburg 21.00 (tv: Spíler1)
  • Liverpool FC–KRC Genk 21.00

A csoport állása: 1. SSC Napoli 7 pont, 2. Liverpool FC 6, 3. RB Salzburg 3, 4. KRC Genk 1.

F csoport

  • FC Barcelona–Slavia Praha 18.55 (Spíler2)
  • Borussia Dortmund–Internazionale 21.00 (Spíler2)

A csoport állása: 1. FC Barcelona 7 pont, 2. Internazionale 4 (4-3), 3. Borussia Dortmund 4 (2-2), 4. Slavia Praha 1.

G csoport

  • Zenit–RB Leipzig 18.55 (Spíler1)
  • Olympique Lyon–SL Benfica 21.00

A csoport állása: 1. RB Leipzig 6 pont, 2. Zenit 4 (5-4), 3. Olympique Lyon 4 (4-3), 4. SL Benfica 3.

H csoport

  • Chelsea FC–AFC Ajax 21.00 (M4 Sport)
  • Valencia–Lille Olympique 21.00

A csoport állása: 1. AFC Ajax 6 pont (6-1), 2. Chelsea FC 6 (3-2), 3. Valencia 4, 4. Lille Olympique 1.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A háborút lezáró tervvel áll elő Zelenszkij, Oroszország rátette a kezét Németország csúcsfegyverére - Vasárnapi híreink az orosz-ukrán háborúról

A háborút lezáró tervvel áll elő Zelenszkij, Oroszország rátette a kezét Németország csúcsfegyverére - Vasárnapi híreink az orosz-ukrán háborúról

Hét kilométerre megközelítették az orosz katonák a donbaszi front logisztikai központját, Pokrovszkot. Moszkva megkezdte a megkaparintott Leopard 2A6-os harckocsik tanulmányozását. Az orosz Uralvagonzavod hadiipari üzemébe szállított, jó állapotú Leopard 2A6-os harckocsi nem a német Leopard-széria exportra szánt változata, hanem eredetileg a német hadsereg megrendelésére gyártották, így valószínűleg sok érzékeny technológiai vívmányt tartalmaz. Komoly korrupciós botrány robbant ki amikor kiderült: az ukrán Védelmi Beszerzési Ügynökség túlárazottan szerzett be egyes nyugati fegyvereket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az egy hét múlva esedékes, úgynevezett Ramstein formátumú csúcstalálkozón kívánja bemutatni "győzelmi tervét" országa szövetségeseinek. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 5. 21:47
×
×
×
×