Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.13
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Lionel Messit három hónapra eltiltották

Lionel Messit három hónapra eltiltotta a válogatott szerepléstől a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) retorzióként azokra a bírálatokra, amelyeket az argentin nemzeti együttes csapatkapitánya a nyári Copa Américán fogalmazott meg.

Az FC Barcelona 32 éves klasszisát emellett 50 ezer dolláros pénzbüntetéssel is sújtotta a CONMEBOL, amelynek verdiktje szerint Messi szavai "elfogadhatlanok".

A fegyelmi ítélet következtében Messi három - Chile, Mexikó és Németország elleni - felkészülési mérkőzést lesz kénytelen kihagyni.

Az ötszörös aranylabdás futballista, amely nemzeti együttesével harmadik lett a Brazília végső sikerét hozó Copa Américán, a házigazdáktól elszenvedett elődöntős vereséget, majd a chileiekkel szemben megnyert bronzmeccset követően a rendező brazilokat korrupcióval vádolta, és szidalmakkal illette a játékvezetést is, bár utóbb elnézést kért kijelentéseiért. Messi, akit kiállítottak a harmadik helyért rendezett találkozón, tiltakozása jeleként nem vett részt az éremátadó ceremónián.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×