Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
320.95
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Az Újpest FC játékosai a labdarúgó Európa Liga második selejtezőfordulójában a Sevilla ellen játszott visszavágó mérkőzés előtt a budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2018. augusztus 2-án. Balra Milos Bogicevic pályaedző.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Fordulat az újpesti címerbotrányban

Tárgyalások kezdődtek az Újpesti Torna Egylet és az Újpest FC között a klub hagyományos címerének visszaállítása érdekében.

Az UTE közösségi oldalának pénteki tájékoztatása szerint a labdarúgócsapatot működtető Újpest 1885 Kft.

hét pontból álló feltételrendszert adott át a megbeszélésen.

A feltételek olyan súlyúak, hogy alapvetően meghatározzák az egyesület működését. Túlnyomó többségük elnökségi, illetve közgyűlési döntést igényel, ezért a felek között újabb megbeszélések szükségesek - áll a rövid közleményben.

Az Újpest FC 2017. július 3-án mutatta be az új címert. A futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a három szavazásra bocsátott tervezet között.

Szurkolók ezután tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz.

Az anyaegyesület felszólította a labdarúgóklub vezetőit, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot, és már akkor jelezte, hogy ellenkező esetben "jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját".

Az UTE bírósághoz fordult, ám első fokon elutasították a keresetét a személyiségi jogi perben. Másodfokon azonban, 2017 decemberében az anyaegyesület számára kedvező döntés született. A bíróság azt mondta ki, hogy a futballklubnak vissza kell vonnia az új címert.

Az Újpest FC ekkor a Kúriához fordult, amely neki adott igazat, mivel indoklása szerint valamely önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet saját címerének saját döntésen alapuló megváltoztatása objektíve nem okozhatja egy attól elkülönült jogi személy jó hírnevének sérelmét.

Idén májusban az UTE jelezte, nem fogadja el a Kúria döntését, a közgyűlésen a küldöttek az egész UTE-család nevében egységesen felszólították az Újpest 1885 Kft. vezetését, hogy tisztelje a hagyományokat, álljon el a jogsértéstől és állítsa vissza a hagyományos címert.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×