Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.92
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Radikális változások az evezős válogatott összetételében

A riói olimpiát megjárt mindkét magyar evezős egység összetételét illetően változásról döntött a szövetség (MESZ) legfőbb szakmai vezetése többórás szerdai megbeszélésén.

Szierer János szövetségi kapitány elmondta: komoly kérdések merültek fel a szakmában a hét végi, első válogatót követően, amelyen a királyszám, a férfi egypár döntőjében Pétervári-Molnár Bendegúz nagy meglepetésre kikapott a könnyűsúlyú Galambos Pétertől.

"A májusi, plovdivi világkupán Pétervári-Molnár így nem indulhat egyesben, helyette Juhász Adriánnal megy majd párosban" - közölte. Hozzátette: Juhász nyolc éve evez Simon Bélával, az edzőbizottság úgy érezte, talán sok volt nekik ez az időszak együtt, kell az új impulzus. Az eddig kizárólag egyesre koncentráló Pétervári-Molnár pedig lehetőséget kap, hogy másik számban bizonyítson.

Három éve, a riói olimpián ez a három evezős képviselte a magyar színeket - Pétervári-Molnár a 14. helyen végzett, a Simon, Juhász páros pedig 9. lett -, és azóta is a válogatott zászlóshajóinak számítottak. Elvárás volt tőlük, hogy idén, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon tokiói részvételt érő helyen végezzenek.

"A kajakosok, kenusok gyakrabban és bátrabban váltanak párt a csapathajókban, de még versenyszámot is, úgy gondoltuk, hogy most nálunk is radikális változásokra van szükség" - nyilatkozta a szakember. Elárulta: mivel kvalifikációs évad előtt állnak, amelynek fő állomása bő négy hónap múlva a linzi vb lesz, nagy kockázatot vállaltak, de lépéskényszerben érezték magukat.

A változások eredményeként a felnőttcsapat nem vesz részt a jövő hét végi, belgrádi nemzetközi versenyen, helyette a szezon első, bulgáriai vk-viadalára koncentrál.

A párosból kiszorult Simon Bélának - aki Juhásszal és Kolláth Vandával nem fő számában, hanem az olimpiai programban nem szereplő kormányos kettesben nyert világbajnokságot 2017-ben - a szakmai döntés értelmében edzésben kell maradnia, továbbá fejlesztenie kell magát.

Férfi egypárban Galambos az első válogatón aratott győzelme ellenére sem indul a normálsúlyúak között, hanem marad könnyűsúlyban. Szierer elmondta: Galambos a realitásokat figyelembe véve nem vált, a nemzetközi mezőnyben nem lenne esélye jó eredményre.

A korosztályos viadalokon nemzetközi szinten is remek teljesítményt nyújtó fiatal Bácskai Máté és Ács Kristóf párosban indul majd el, így Juhász és Pétervári-Molnár egységét illetően alternatíva lehet. A nőknél ugyanakkor a Polivka Dóra, Krémer Eszter női páros esetében - amely a Juhász, Simon egységhez hasonlóan nem volt ott a csepeli válogatón, helyette Olaszországban versenyzett - viszont nincs másik opció. A férfiaknál kettesben Papp Gergely és Szabó Márton bizonyíthat majd a válogatottban.

Az idei év első világkupafutamát május 10-12. között a tavalyi világbajnokság helyszínén rendezik meg, míg az év fő eseménye az augusztus végi világbajnokság lesz Linzben, ahol a tokiói helyek többsége gazdára talál.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×