Infostart.hu
eur:
380.21
usd:
321.52
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd

Nagy meglepetés, Federer lemaradt a döntőről

Elsőként Alexander Zverev jutott be a döntőbe a férfi teniszezők 8,5 millió dollár (2,5 milliárd forint) összdíjazású londoni szezonzáró ATP-világbajnokságán, miután a szombati első elődöntőben 7:5, 7:6 (7-5) arányban legyőzte a volt világelső Roger Federert.

Az első szettben egészen az utolsó adogatójátékig mindkét játékos magabiztosan hozta saját szerváját, ekkor a húszszoros Grand Slam-tornagyőztes svájci volt az, aki hibái miatt elveszítette azt.

A második játszmában Federer hamar brékelőnybe került, ám azonnal el is bukta azt, így végül rövidítés döntött: ebben a svájci klasszis 4-3-ra vezetett, amikor egy, a labdameneten belüli számára kedvező helyzetnél az egyik labdaszedő kezéből kiesett a játékszer, így újrajátszották a pontot. Ezt követően Zverev szervált egy ászt, majd Federer rontásának köszönhetően két mérkőzéslabdához jutott, s a másodikat kihasználva biztosította helyét pályafutása első vb-döntőjében.

A második elődöntőben a világelső és ötszörös vb-győztes szerb Novak Djokovic a dél-afrikai Kevin Andersonnal mérkőzik.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×