Infostart.hu
eur:
388.55
usd:
330.29
bux:
110710.86
2025. december 22. hétfő Zénó
Nyitókép: Pexels

Már a "bozsikos" lányok is több mint 30 ezren vannak

Tovább nőtt az OTP Bank Bozsik-programban futballozó gyerekek száma: a 2018/2019-es tanévre több mint hétezerrel több a résztvevő.

Mostanra már 113 750 gyermeknek rendeznek rendszeresen foglalkozásokat a tanintézményekben. Több mint 40 ezret tesz ki az óvodások száma, míg a "bozsikos" lányok is már több mint 30 ezren vannak - közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).

A középiskolásoknak kiírt Fair Play Cup is rekordnevezést hozott: idén 874 csapat 8600 játékosa vesz részt a több fordulós sorozatban.

Mindkét programban lezajlottak már az első tornák, a Bozsik-programban pedig a régiókban még idén befejeződnek a második rendezvények is. A legjobb csapatok jutnak a megyei döntőbe, ahonnan a regionális, végül az országos döntőbe lehet bekerülni, utóbbit a tervek szerint május végén rendezik meg. Az országos döntőben győztes lány- és fiúcsapatok értékes nyereményekkel zárhatják a bajnokságot.

Az intézményi program számai mellett véglegessé vált az egyesületi program létszáma is, az évadban 65 523 labdarúgó szerepel az OTP Bank Bozsik-programban az egyesületekben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×