Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség újonnan megválasztott elnöke a szervezet tisztújító közgyűlésén a Duna Arénában 2018. szeptember 30-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vári Attila: hiszem, hogy a dicső múltat fényes jövő követi

A férfi és a női vízilabda-válogatottnál is elvárás az olimpiai kvalifikáció, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) pedig az elkövetkezendő időszakban mindent ennek rendel alá.

"Elmondhatatlan érzés azt a sportágat szolgálni, amelyben az álmaimat elértem. Természetesen mindez hatalmas felelősséggel is jár, a szeptember 30-ai tisztújító közgyűlés adott pillanatában kicsit rám szakadt ez az érzés. Félreértés ne essék, ott is elmondtam,

ez nem félelem, nem ijedtség, sokkal inkább a feladat súlyának ismerete. Ugyanakkor nem aggódok, mert rengetegen segítenek,

a klubokkal való folyamatos egyezetések során érzékelem a partnerséget, a bátorítást, mindenki tudja, egy hajóban evezünk" - mondta a szövetség honlapján megjelent interjúban Vári Attila, a szervezet új elnöke, akit szeptember 30-án a távozó Kemény Dénes helyére "közfelkiáltással" szavaztak meg a tagok.

A játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető hangsúlyozta, érzi a feladat súlyát, de nem tartja nyomásnak: "Nem érzem annak, sokkal inkább az egyik, ha nem a legnehezebb kihívásnak, amelyet viszont biztos vagyok benne, hogy sikerrel is veszünk, így a női, illetve a férfiválogatott is ott lesz majd a legnemesebb világversenyen. A konkurencia nagy, sokan szeretnének kijutni, az európai csapatok mindkét nem esetében komoly erőt képviselnek, ezért is mondtam, hogy

nagyon komoly feladat előtt állunk"

- közölte az elnök.

Hozzátette azt is, hogy nem neki személyesen, hanem az elnökségnek, a vízilabdacsaládnak volt szerepe abban, hogy többen visszatértek a válogatottba. "Nekem, mint elnöknek is határozott célom, hogy mindig a legerősebb válogatott legyen a vízben. Ebben a magam eszközeivel természetesen a jövőben is segítek, bár meggyőződésem, hogy a nemzeti együttesben szerepelni kitüntetés, rang" - fejtette ki.

Hozzátette, a szövetség is nagy feladatok előtt áll, hiszen a jövő évi budapesti Maccabi Európai Játékokon a szervezőkkel együtt az MVLSZ rendezi az esemény póló tornáját, 2020-ban olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság házigazdája lesz Magyarország, s eközben folyamatosan fókuszál Tokióra a szervezet. "Mindent alárendelünk a válogatottak olimpiai részvétele érdekében, hiszen ez a magyar vízilabda szempontjából abszolút kulcskérdés. Akár a jövő évi női világliga Szuperdöntő is ilyen lehet, de ne szaladjunk még ennyire előre. Különböző pályázatokat szakmai szinten véleményezzük, a különböző korosztályokban lévő lehetőségeket is vizsgálva szeretnénk néhány utánpótlás és felnőtt világversenyt megrendezni. Nem nagy számról beszélünk, hanem két-három kiemelkedő eseményről, amelyen a sportszakmai, a minőségi háttér cseppet sem csorbul, amelyen a közönség jól szórakozik, és amely a nemzetközi sportdiplomácia tekintetében is kedvező ránk nézve" - fogalmazott Vári Attila.

Beszélt az első hónap tapasztalatiról is.

"Tudtam, hogy az első időszak, az első három hónap nehezebb lesz, mindenhol így van, ezt nem is szabad túldimenzionálni. Meg kell ismerkedni a munkafolyamatokkal, biztosítani kell a folytonosságot, a zavartalan működést, magyarán már az átadás-átvétel alatt is magas színvonalon dolgozni. A székházban az első napon, majd az elnökségi ülésen is elmondtam, kis türelmet kérek – úgy tapasztalom, mindenkitől megkapom. Szeretném ezt megköszönni, továbbá a szövetségben dolgozó kollégákat kiemelni, akik alázattal teszik a dolgukat. Köszönöm Dénesnek, hogy bármilyen kérdés, kérés esetén számíthatunk rá – napi kapcsolatban vagyunk vele. Egyértelmű, hogy a jövőben is így lesz, hiszen a FINA edzőbizottsági vezetőjeként a magyar pólóért dolgozik, támaszkodhatunk a szakértelmére, a tudására, a kapcsolatrendszerére.

A magyar vízilabda nagy család, hiszem, hogy a dicső múltat fényes jövő követi"

- hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×