Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.91
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Végzetes lehet az El Clásicó a Real Madrid edzője számára

Julen Lopetegui edzőként az első El Clásicóján szerepel ma délután. Egy időre lehet, hogy az utolsón is. Legalábbis ezt sugallja az elmúlt napok legtöbb a Real Madrid helyzetével kapcsolatos sajtóhíre.

Lopetegui azon kevés futballista egyike, aki játékosként volt a Real Madrid és a Barcelona tagja is, kapusból meg még kevesebb van, Ricardo Zamorával kezdődött, s eddig vele zárul a sor. Egyik klub történetébe sem írt új fejezetet, a kettőben összesen hat bajnoki mérkőzés jutott neki. A katalánoknál Carles Busquets volt az első számú riválisa, akinek fia ma éppen a Barça középpályás sorának egyik pilléreként ügyködik majd azon, hogy a bajnokságban folytatódjon a Real Madrid rossz sorozata.

A királyi klub úgy áll ki a 16.15-kor kezdődő El Clásicóra, hogy a legutóbbi négy mérkőzésén egy pontot szerzett,

s a La Liga szombati mérkőzései után – tehát néhány vetélytársánál eggyel kevesebb mérkőzést játszva – a nyolcadik helyre csúszott vissza a bajnoki tabellán. De ha kikap a Camp Nouban és a Getafe a Betis elleni mérkőzése nem hoz döntetlent, kilencedik lesz…

A Bernabéuban csak kevéssé javította a hangulatot a Viktoria Plzen elleni BL-mérkőzés megnyerése. Kétségtelen, hogy az utóbbi években a Madrid nem szerepelt rosszul a Camp Nouban, de akkor még soraiban tudhatta Cristiano Rnaldót, akinél senki sem szerzett több gólt a királyi klub tagjaként az El Clásicókon. A portugál világklasszis ellenben immár a Juventus tagja, hét gólnál tart a Serie A-ban. Pontosan annyi gólt szerzett eddig, mint Karim Benzema és Gareth Bale a spanyol élvonal mostani idényében, együtt. (Ami nem meglepő, hasonló volt az arány az előző szezonban a Primera Divisiónban is.)

A tavaszi alapcsapatból

hiányozni fog a sérült Dani Carvajal is, sőt a legutóbbi szavazásokon a világ legjobbjaként ünnepelt, a világbajnokság óta azonban a formáját csak kereső Luka Modric játéka kétséges,

de várhatóan pályára tud lépni. Kérdéses Karim Benzema játéka, vele elégedetlen Lopetegui. A Real Madrid tervezett kezdőcsapata: Courtois – Odriozola (Nacho), Varane, Sergio Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Bale, Marco Asensio – Benzema (Mariano Diaz).

A katalánoknál Lionel Messi a nagy hiányzó.

A csapat az Internazionale ellen megmutatta, hogy képes pótolni első számú játékosát, ami persze, nem azt jelenti, hogy nem hiányzik majd a piros-kékeknek az El Clásicók történetének legjobb góllövője. Ernesto Valverdének inkább a védelemben vannak gondjai, miután a középső védői közül Samuel Umtiti és a Thomas Varmaelen is sérült, várhatóan Gerard Piqué mellett ismét Clément Lenglet lesz a belső védő. A várható összeállítás: Ter Stegen – Sergi Roberto, Pique, Lenglet, Jordi Alba – Busquets, Rakitic, Arthur – Dembélé, Luis Suarez, Coutinho.

A mérkőzésen a Barcelona beállíthatja a Real Madrid ötvenéves rekordját: amennyiben gólt szerez, ez lesz sorozatban a huszonkettedik, a bajnokságért vívott klasszikus, amelyen beveszi az ellenfél hálóját. Egyébként a sorozat előző 21 mérkőzése 48 Barça-gólt hozott, ez több mint kettes átlag. Legutóbb a 2007–2008-as idényben úszta meg a Real Madrid a Barcelona elleni bajnokiját kapott gól nélkül.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×