Infostart.hu
eur:
375.75
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Az MTK Bognár büntetőjével győzte le az Újpestet

Az MTK Budapest Bognár István büntetőből szerzett találatával 1-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának nyitómérkőzésén, szombaton.

Az első félidőben az Újpest irányította a mérkőzést, de hiába játszott végig mezőnyfölényben, beadásaiból nem tudott gólveszélyes helyzetet kialakítani. Az MTK játékosai ritkán tudták átvinni a labdát az újpestiek térfelére, a 16. percben azonban egy kontra végén Torghelle Sándor büntetőt harcolt ki, amit Bognár István értékesített. Utóbbi így sorozatban a negyedik bajnoki fordulóban tudott eredményes lenni.

A második játékrész elején már kapura is veszélyes volt a vendégcsapat, de nem tudott egyenlíteni. A hazaiak kapusa, Kicsak kétszer bravúrosan védett. A 60. perctől kijött a szorításból az MTK, amely a lefújásig magabiztosan tartotta kontroll alatt a játékot és ellenfelét, így a szezon során másodszor otthon tartotta a három pontot.

Az Újpest legutóbb 2015 májusában győzte le szombati riválisát bajnoki összecsapáson, azóta négy döntetlen mellett negyedszer kapott ki az MTK-tól, amely a szezon első fordulójában vendégként 2-0-ra nyert a Szusza Ferenc Stadionban.

A két együttes 216. alkalommal találkozott egymással, az MTK 82. győzelmét aratta a 81 újpesti siker és az 53 döntetlen mellett.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×