Az amerikai válogatott már három aranyéremnél tart a budapesti birkózó-világbajnokságon, melynek hétfői napján két szabadfogású súlycsoportban is győztek versenyzői.
Kyle Douglas a 79, míg J'Den Cox a 92 kilogrammos kategóriában diadalmaskodott. A legkisebbeknél, 57 kilóban az orosz Zavur Ugujev végzett elsőként, míg a nap leglátványosabb fináléjának végén a japán Otoguro Takuto örülhetett 65 kilogrammban.
A szabadfogású versenyek kedden zárulnak a Papp László Sportarénában, ahol 70 és 97 kilogrammban osztanak érmeket. Utóbbiban magyar eséllyel, ugyanis az ukrán születésű Olejnik Pavlo a harmadik helyért léphet majd szőnyegre.
A negyedik versenynapon négy női súlycsoport versenyei is megkezdődnek: 65 kg-ban Sleisz Gabriella, 68-an Wilson Vanessa, 72-ben Szmolka Nikoletta, míg 76-ban Németh Zsanett képviseli a magyar színeket. Két másik súlycsoportban, 55 és 59 kilogrammban érmeket osztanak.
KezdőlapSportBirkózó-vb: orosz, japán és amerikai aranyak születtek hétfőn
Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.
A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor.
Az erős negyedik negyedéves gyorsjelentést követően a Richter vezérigazgatója, Orbán Gábor és gazdasági igazgatója, Kovács László beszélt a fontosabb piaci folyamatokról és arról, hogy mit várnak az idei évben. Kiemelték, hogy soha nem volt ilyen erős az originális pipeline a Richternél, a Fylrevy az év második felében megkaphatja az engedélyt, ami egy új originális készítmény, jelentős bevételi potenciállal. A Richter bevételében és tisztított EBIT-jében növekedés várható 2026-ban is, de a szezonalitás és egyszeri hatások miatt az első negyedév gyengébb lehet - mondták el a cégvezetők.
A magyar közoktatás helyzetéről, a digitális átállás kihívásairól és a pedagógusok túlterheltségéről is beszélt a Pénzcentrumnak Mester Márk, a Jójegy társalapítója.