Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Gelsenkirchen, 2018. szeptember 2.Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője a Schalke 04 elleni bajnoki találkozón Gelsenkirchenben 2018. szeptember 2-án. A Hertha BSC 2-0-ra győzött. (MTI/EPA/Friedemann Vogel)
Nyitókép: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Dárdai: egyelőre kár minden szóért

A Hertha BSC edzője szerint még nem aktuális a kérdés, hogy fiai a német vagy a magyar válogatottban szerepelnek majd.

Dárdai Pál szerint „az égvilágon semmit nem vetít előre”, hogy két gyermeke már a német válogatottban szerepelt. Palkó kedden csapatkapitányként lépett pályára Németország U20-as válogatottjában, középső fia, Márton az U17-es válogatottban játszott.

„Tudom, ez most téma Magyarországon, de hogy őszinte legyek, nem értem, miért. S azért nem értem, mert még gyerekekről van szó, akikről azt sem lehet biztosan kijelenteni, hogy komoly futballisták lesznek. Jó úton haladnak, ez nem vitás, Palkó már a Hertha első keretéhez tartozik, Marci az U17-es csapat kapitánya, én azonban még várnék a merészebb kijelentésekkel” - mondta a Nemzeti Sportnak.

A Hertha edzője közölte, hogy egyeztetett Marco Rossi szövetségi kapitánnyal Palkóról, akit az U21-es válogatottba hívtak volna be.

„Abban maradtunk, a fejlődése érdekében hagyunk a fiamnak időt ennek megfontolására. Legfőképp azért, mert ezt neki kell eldöntenie – ha egyáltalán eljut odáig, hogy választania kell a két válogatott között. Ha igen, ebben a kérdésben Palkó mondja ki a végső szót. S ugyanez igaz Marci esetében is” - fejtette ki.

Dárdai Pál arról is beszélt, hogy otthon sem kerül szóba sűrűn a válogatottság kérdése.

„Azt kellene megértenie mindenkinek, hogy a korosztályos válogatottság szép és jó, de valójában semmit sem jelent.

Még utánpótlásedző voltam a Herthánál, testközelből figyelhettem az egyik legtehetségesebb fiú játékát. Annyi különdíjat nyert, mint senki, a szakemberek fényes jövőt jósoltak neki, és hol van ma? Sehol. Ezzel csupán oda szeretnék kilyukadni, hogy tízből kilenc fiatal esetében nemhogy azt nem lehet megmondani, melyikükből lesz válogatott, még azt sem, melyikük válik stabil Bundesliga-játékossá” - emelte ki.

Hangsúlyozta, hogy gyerekeinek kell eldönteniük, hogy melyik válogatottat választják, de ez a kérdés még nem aktuális. Amíg ugyanis nem érdemlik ki, hogy felnőtt válogatottak legyenek, kár minden szóért.

„Most nagyon jó helyen és nagyon jó kezekben vannak. Mindkettejüket szeretik az edzők, mindkettejükben maximálisan megbíznak – a Herthában és a válogatottban egyaránt” - vélekedett Dárdai Pál.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×