Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
325.25
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, olimpiai bajnok úszó a március 28-31. között megrendezésre kerülő debreceni, 120. úszó országos bajnokság sajtótájékoztatóján Debrecenben 2018. március 7-én. Az elnök bejelentette, hogy kezdeményezésére megalakul az Olimpiai Bajnokok Testülete (OBT).
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Wladár Sándor szakmai terv készítését kérte

Rengeteg érv van az úszás mellett, és mindenkinek meg kellene tanulnia úszni - mondta az InfoRádiónak Wladár Sándor a Nagy Sportágválasztón. A Magyar Úszó Szövetség elnöke a sportág ikonjainak népszerűségéről, mozgósító szerepéről is beszélt.

Tavaly 97 ezer gyermek tanult meg úszni, de az igazolt versenyzők száma még nem érte el az elvárható szintet – mondta az InfoRádiónak a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Wladár Sándor kifejtette: azt kérte a szakmától, az alelnöktől, a szövetségi kapitányoktól, hogy

készítsenek szakmai tervet, hogyan lehet még több gyereket bevonni.

Fontos lenne, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni. Egyrészt a vízbiztonság miatt is, másrészt az élmény miatt is – közölte az elnök.

„Jó úszni, akár csak lubickolni a strandon, vagy búvárkodni.

Egészséges, rendszerességre, tiszteletre, becsületes küzdelemre nevel”

- emelte ki.

Wladár Sándor szerint azért is fontos, hogy minél többen sportoljanak, mert az elektronikus kütyük, a mozgásszegény életmód rossz irányba viszik a társadalmat.

„Nem beszélni, csinálni kell. Szövetségi feladat is, hogy minél több embert vonjunk be” - emelte ki a sportvezető, aki fontosnak tartja a testnevelő tanárok bevonását. Emellett a létesítményhelyzet, a társak szerepe lehet meghatározó a gyerekek sportágválasztásában, valamint sokakat bevonzhatnak a sztárok, így Hosszú Katinak és Cseh László is.

Emlékeztetett arra, hogy a vízilabdázó olimpiai bajnok Madaras Norbert, valamint az öttusázóként aranyérmes Fábián László is úszóként kezdte. „Nem kell, hogy olimpiai bajnok úszó legyen a gyerekből, csak sportoljon, és aztán más sportágat is választhat” - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Szakadnak az ázsiai tőzsdék, ütik a tech papírokat

Szakadnak az ázsiai tőzsdék, ütik a tech papírokat

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütik a chipgyártók papírjait. A kamatemelési félelmek és a közel-keleti feszültség mellett ma újabb fontos amerikai makroadatokra figyelnek a befektetők. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×