Infostart.hu
eur:
379.42
usd:
322.11
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Monza, 2018. augusztus 31.Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Olasz Nagydíjának első szabadedzésén a monzai versenypályán 2018. augusztus 31-én. A futamot szeptember 2-án rendezik. (MTI/AP/ Luca Bruno)
Nyitókép: Luca Bruno

Kimi Räikkönené a pole

A 2007-ben világbajnok Kimi Räikkönen, a Ferrari 38 éves pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A karrierje 287. F1-es versenyhétvégéjén résztvevő versenyzőnek ez az idei első, egyben pályafutása 18. időmérős sikere, a Ferrari pedig 2010 után először kezdhet ismét a pole pozícióból futamot hazai közönsége előtt, Monzában.

A Ferrari sikerét tovább növeli, hogy Räikkönen mellől csapattársa, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel startolhat vasárnap, a címvédő és szintén négyszeres világbajnok, az összetettben most is az élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) pedig a harmadik rajtkockát foglalja majd el.

Räikkönen legutóbb tavaly májusban, a Monacói Nagydíjon nyert időmérő edzést, most új monzai körrekorddal (1:19.119 perc) bizonyult a legjobbnak. A leintéskor előbb Hamilton, majd Vettel, végül Räikkönen ért körbe, egymás után megjavítva a köridőt.

A finn pilóta egyszer már indulhatott a pole pozícióból Monzában, egészen pontosan 12 évvel ezelőtt, 2006 szeptemberében, még a McLaren-Mercedes versenyzőjeként.

Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

3. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Romain Grosjean (francia, Haas)

4. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)

Esteban Ocon (francia, Force India)

5. sor:

Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)

Lance Stroll (kanadai, Williams)

6. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Szergej Szirotkin (orosz, Williams)

7. sor:

Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

Sergio Perez (mexikói, Force India)

8. sor:

Charles Leclerc (monacói, Sauber)

Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)

9. sor:

Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)

Marcus Ericsson (svéd, Sauber)

10. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

Nico Hülkenberg (német, Renault)

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×