eur:
413.8
usd:
398.23
bux:
78829.31
2024. december 20. péntek Teofil
Villar Perosa, 2018. augusztus 12.Cristiano Ronaldo, a Juventus játékosa a Juventus B csapata elleni edzőmérkőzésen Villar Perosában 2018. augusztus 12-én (MTI/EPA/Alessandro Di Marco)
Nyitókép: MTI/EPA/Alessandro Di Marco

Ki tudja megállítani a Ronaldóval megerősített Juventust?

Szombaton kezdődik az olasz labdarúgó-bajnokság 2018/19-es szezonja, melyet az elmúlt időszakban tapasztaltnál jóval nagyobb nemzetközi érdeklődés övez, miután Cristiano Ronaldo a címvédő Juventushoz szerződött a nyáron.

A portugál szupersztár az átigazolási szezon legnagyobb szenzációját okozta azzal, hogy tíz év után elhagyta a Real Madridot, és - 117 millió euróért cserébe, évi 30 millió eurós fizetésért - Torinóba költözött. Az ötszörös aranylabdás támadó érkezését a Zebrák drukkerei kitörő lelkesedéssel fogadták, a csapat vezetői pedig reményüket fejezték ki, hogy vele a hazai sikerek mellett a Bajnokok Ligájában is csúcsra ér az együttes, amely 1996-os diadala óta nem nyert BL-t.

Ronaldo nem csupán a Juventus híveit mozgatta meg, hanem egész Olaszországot lázban tartja,

amit jól mutat, hogy a szezon menetrendjének kihirdetését követően a torinói csapat idegenbeli meccseinek jegyeiért is megindult a harc. A szombati, Chievo elleni, veronai találkozóra, sőt már a két héttel később esedékes parmai meccsre is minden jegy elkelt.

Szakértők és a rivális csapatok edzői is üdvözölték a portugál szerződtetését. Többek között Carlo Ancellotti, a Napoli új trénere, vagy Luciano Spalletti, az Internazionale mestere is azt hangsúlyozta, hogy

Ronaldo érkezése az egész Serie A-ra jó hatással lesz,

a színvonalat és a bajnokság megítélését is javítja, segítségével az olasz pontvadászat nagy lépést tehet régi dicsősége visszaszerzéséért.

Maga az érintett két felkészülési meccsen lépett eddig pályára, mindkétszer gólt szerzett, és állítása szerint már várja az első tétmeccsét.

"Be fogom bizonyítani, hogy topjátékos vagyok. Szeretem a kihívásokat, és nagy bennem az ambíció"

- nyilatkozta a 33 éves támadó.

Ronaldo érkezése szinte minden más játékosmozgást elhomályosított a nyáron, ám az élcsapatok mindegyikénél voltak komoly változások.

A legutóbbi hét bajnokságot és négy Olasz Kupát is megnyerő Juventus egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, és nem csupán Ronaldo miatt. A csapattól távozók listája tekintélyes, hiszen többek között Gianluigi Buffon, Stephan Lichtsteiner, Gonzalo Higuain, Mattia Caldara és - pénteki bejelentés szerint - Claudio Marchisio is búcsúzott. Viszont az érkezők névsora még veretesebb, Ronaldo mellett ugyanis Emre Can, Joao Cancelo, Mattia Perin is a Juventusban folytatja, és egy év milánói kitérő után visszatért Leonardo Bonucci.

Ancelotti visszatér, erősítések Milánóban

Az első számú kihívó címet nehéz lenne odaítélni a "jelentkezők" között. A legutóbbi ezüstérmes Napoli legnagyobb igazolása az edzői poszton történt Ancelotti Dél-Olaszországba csábításával. A csapat szinte teljesen egyben maradt, csupán Jorginho és Pepe Reina kapus távozott.

A bronzérmes - májusban BL-elődöntős - AS Románál lényegesen nagyobb változások történtek. A kapus Allison és a közönségkedvenc Radja Nainggolan, valamint Bruno Peres sincs már a keretben, viszont a Farkasoknál folytatja karrierjét Javier Pastore, Justin Kluivert, illetve Davide Santon is. A legnagyobb fogásnak a friss francia világbajnok Steven Nzonzi megszerzése nevezhető.

A legutóbb negyedik, és ezzel szintén BL-főtáblás Internazionale volt a legaktívabb a holtidényben, és még úgy is erősödött, hogy Luka Modricot - bár a világbajnokság legjobb játékosa hajlott volna rá - nem sikerült a Real Madridtól megvásárolni. A kék-feketék viszont megszerezték Nainggolant a Romától, a védő Stefan de Vrijt pedig a Laziótól. Komoly erősítésnek ígérkezik még Keita Balde és Kwadwo Asamoah, mint ahogy a vb-ezüstérmes horvátok kiváló jobbhátvédje, Sime Vrsaljko is. Távozott viszont Joao Cancelo, Rafinha, Davide Santon és Goeffrey Kondogbia.

Szintén versenyben lehet a dobogóért a Gonzalo Higuainnal, Mattia Caldarával és Pepe Reinával megerősített AC Milan, illetve a Lazio, amely megtartotta legnagyobb sztárját, Sergej Milinkovic-Savicot és szerződtette például Milan Badeljt és Joaquin Correát.

Egy magyar a ligában

A liga egyetlen magyarja, Nagy Ádám sérüléssel kezdte a nyári felkészülést, ám már felépült, az viszont kérdés, hogy a Bologna új vezetőedzője, Filippo Inzaghi pályára küldi-e a SPAL ellen vasárnap este.

A felfokozott hangulat és várakozások ellenére a szezonrajt nem lesz önfeledt, mivel a genovai hídkatasztrófa egész Olaszországot sokkolta. A város két csapata, a Genoa és a Sampdoria találkozóját elhalasztották, de az sem elképzelhetetlen, hogy a teljes fordulót eltolják, mivel szombaton nemzeti gyásznapot tartanak Itáliában.

Serie A, 1. forduló:

szombat:

Chievo-Juventus 18.00

Lazio-Napoli 20.30

vasárnap:

Torino-AS Roma 18.00

Bologna-SPAL 20.30

Empoli-Cagliari 20.30

Parma-Udinese 20.30

Sassuolo-Internazionale 20.30

hétfő:

Atalanta-Frosinone 20.30

Az AC Milan-Genoa és a Sampdoria-Fiorentina mérkőzést elhalasztották.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.20. péntek, 18:00
Lehel László
a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×