eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Kozák Danuta és Balla Virág az Eb királynői

Kozák Danuta és Balla Virág lett a magyar kajak-kenu válogatott legeredményesebb versenyzője a belgrádi Európa-bajnokságon, mindketten három érmet, abból kettő-kettő aranyat nyertek. A magyar csapat 15 éremmel zárta az Eb-t.

A legrövidebb távon, 200 méteren is minden éremből jutott a magyaroknak vasárnap. Kozák Danuta az 500 egyesben és négyesben nyert aranyérme után 200 egyesben nagyon fáradtan állt oda a rajthoz, de ez nem igazán látszott a teljesítményén, hiszen a lengyelek klasszisa, Marta Walczykiewicz mögött másodikként ért célba.

„A rajt nem sikerült jól, de nagyon boldog vagyok, hosszú hétvége hosszú másfél hét volt ez. Nem tudom, mi lesz a jövőben, a következő válogatón 200-on is elindulok, nem csak 500-on. Egy nagyon kicsi pihenés fér csak bele, utána máris folytatni kell a kemény munkát" – mondta Kozák Danuta, aki ezzel a teljesítménnyel a magyar csapat legeredményesebb versenyzője lett.

Hozzá hasonlóan két aranyat nyert, és mellé még egy bronzot is Balla Virág, aki vb-n és Eb-n még soha nem ment 200 egyest, de most elindult ezen a távon is, és harmadikként ért célba, majd nem sokkal később párosban Takács Kincsővel nyerni tudott 500 után 200 párosban is.

„Megcsináltuk a rajtot, szerintem a többiek meglepődtek, hogy ennyire el tudtunk jönni. 100 méter után már azt éreztem, hogy nagyon simám megvan. Ez már nem az én erőm volt, hanem Kincsőé" – mondta Balla Virág, aki arra a párhuzamra, hogy Kozák Danutához hasonlóan három éremmel, ebből kettő arannyal zárta az Eb-t, így felelt: „Hihetetlen, hogy Kozák Danutához hasonlítanak, hatalmas példaképem. Amikor ma reggel gratulált, annyira meg voltam szeppenve, hogy alig mertem vissza gratulálni neki."

Magyarország nyerte az éremtáblázatot a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon.

ország / arany / ezüst / bronz

  • Magyarország 6 5 4
  • Németország 4 5 2
  • Oroszország 3 6 3
  • Fehéroroszország 3 5 1
  • Spanyolország 3 1 3
  • Csehország 3 - -
  • Lengyelország 2 1 4
  • Portugália 2 1 1
  • Szerbia 1 1 1
  • Franciaország 1 1 -
  • Románia 1 1 -
  • Georgia 1 - -
  • Ukrajna - 2 3
  • Litvánia - 1 -
  • Szlovákia - 1 -
  • Belgium - - 2
  • Olaszország - - 2
  • Dánia - - 1
  • Moldova - - 1
  • Norvégia - - 1
  • Svédország - - 1

férfi K-2 500-on két ezüstérmes, női K-2 500-on két bronzérmes volt.

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 5. 21:47
2024. október 5. 19:01
×
×
×
×