Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Botrány Pécsen: rendőrautókat rongáltak meg a futballdrukkerek

Egy érvénytelenített gól miatt betörtek a pályára a PMFC szurkolói, a kiérkező rendőrökre is rárontottak, és a rendőrautókat is megrongálták.

Hihetetlen körülmények között ért véget a PMFC–Dabas NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Az elsőségre hajtó pécsieknek nyerniük kellett volna, és a hosszabbítás utolsó pillanatában, az utolsó támadásból Beke Péter gólt lőtt, hiába ünnepeltek azonban a hazaiak, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt - írja a bama.hu.

Amikor mindez leesett a drukkereknek, az eufórikus örömet óriási düh és harag váltotta fel, a B-középnél olyannyira elszakadt a cérna, hogy petárdákat dobtak a pályára, majd áttörték a kerítést, s megindultak a bírók felé. A játékvezetők mindezt látva a vendégcsapattal együtt bemenekültek az öltözőbe, s később onnan üzenték, hogy a mérkőzés befejeződött.

A pécsi drukkerek a klubházhoz nyomultak, amit a rendőrök egy idő után körbevettek. Két rendőrautó azonban leszakadt a többiektől, ezeket megrohanta a tömeg, megrugdosták a szélvédőket, felugráltak a jármű tetejére…

A játékvezetők fél tíz előtt hagyták el a klubházat. Rendőri felvezetéssel sikerült eljutni a parkoló autójukig. Ekkorra a pécsi játékosok és a szakmai stáb felsorakozott a klubház aljában, és gúnyos tapssal köszöntek el tőlük. A szurkolókat addigra már a rendőrök kiszorították a környékről.

A police.hu közleménye szerint vasárnap 19 óra 25 perckor érkezett bejelentés arról, hogy több szurkoló betört a pályára. A bejelentést követően a rendőrök a szükséges létszámmal jelentek meg a helyszínen, és rövid időn belül helyreállították a rendet. A szurkolók a stadionból való távozás során az épületben egy falat, valamint a stadion előtt egy rendőrautót rongáltak meg.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetőit beazonosították, ezzel összefüggésben hétfő délelőtt egy 48 és egy 31 éves férfit állítottak elő a Pécsi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásuk, valamint a további elkövetők felkutatása folyamatban van. A rendőrkapitányságon külön nyomozócsoportot állítottak fel az ügy részleteinek mielőbbi tisztázása érdekében.

A férfiak ellen csoportos garázdaság bűntett, és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság indított nyomozást.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×