Infostart.hu
eur:
380.19
usd:
321.66
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd

Bővülhet az Erste Liga mezőnye

Három csapat, a Vasas, a Debrecen (DEAC) és a Gyergyószentmiklós kíván csatlakozni a jégkorong Erste Liga mezőnyéhez.

A magyar szövetség (MJSZ) beszámolója alapján a Vasas magját a kiöregedő utánpótlás korosztály alkotná. Több komoly partnerrel is kapcsolatban áll a fővárosi klub, amely a pénzügyi fedezetet így biztosítaná, a csapat hazai mérkőzéseit pedig a káposztásmegyeri csarnokban rendezné.

A debreceniek közösségteremtésre és komoly hagyományokkal rendelkező egyetemi sportéletre alapozzák pályázatukat. Cél, hogy a versenysport mellett az egyetemi oktatásban is részt tudjanak venni a játékosok, ehhez a város és az egyetem nyújtja a szükséges támogatást.

A Gyergyó HK az idén 70 éves, és a kerek évfordulón visszatérne a magyar bázisú bajnokságba. A helyi közösség életében nagyon fontos a jégkorong, teltházas mérkőzésekkel számolnak. A csapat indulásának anyagi fedezetét helyi származású vállalkozók biztosítanák.

Az elhangzott vélemények alapján a liga vezetése egyeztet a pályázókkal a csapatok által kért garanciákról. Az egyeztetéseket követően a liga vezetése állít össze egy előterjesztést, melyet továbbít az MJSZ szakmai bizottságának. A szakmai bizottság döntése után a csatlakozások befogadásáról a végleges döntést az MJSZ elnöksége mondja majd ki.

Az elmúlt szezonban kilenc klub indult az Erste Ligában: a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék mellett az ASC Corona Brasov, az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencváros és az Újpest.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Dúl a harc a magyar milliomosokért – Te is köztük vagy?

Dúl a harc a magyar milliomosokért – Te is köztük vagy?

Dőlnek az új csúcsok a prémium banki szolgáltatók számainál: több mint 10 000 milliárd forintos prémium banki vagyonnal és 700 ezret meghaladó ügyfélszámlával zárta a tavalyi évet a szektor. A Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján a „tagsághoz” havi szinten 400 ezres fizetés is elég lehet, bár sok helyen emelkedtek a prémium banki limitek. A szolgáltatók adatközléséből kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, de voltak helycserék vagyoni- és ügyfélszámla-oldalon is tavaly. Érdekes adat, hogy a prémium banki ügyfelek jelentős részének 10 milliót meghaladó vagyona van, és egy átlagos számlán több mint 15 millió forintnyi megtakarítás hever.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×