Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Róma, 2018. május 2.Georginio Wijnaldum, a Liverpool játékosa (b2) befejeli csapata második gólját az AS Roma ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában a római Olimpiai Stadionban 2018. május 2-án. (MTI/AP/Andrew Medichini)
Nyitókép: Andrew Medichini

Klopp: az ezüstérmeket nem rakják ki a vitrinbe

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője azt ígéri: csapatában "égni fog a tűz" a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjában.

A német szakember az AS Romával szemben az elődöntőből szerdán kivívott továbbjutás után arról beszélt, a május 26-i, kijevi döntőben a tapasztalat nem mellettük szól majd, de ennek ellenére mindent el fognak követni a győzelemért.

"Ellenfelünk, a Real Madrid keretének nyolcvan százaléka ott volt az összes döntőben, amelybe az utóbbi időben bejutottak. Egyetlen csapat sem rutinosabb náluk" - utalt a szakvezető arra, hogy a madridiak sorozatban harmadik, az elmúlt öt évet tekintve pedig a negyedik döntőjükre készülnek.

"Liverpoolban az emberek az utcán nem állítanak meg azért, hogy megköszönjék, bejuttattam kedvenc csapatukat a döntőbe. Azért nem osztanak trófeát, az ezüstérmeket pedig nem rakják ki a vitrinbe" - tette hozzá Klopp annak kapcsán, hogy a Mersey-partiak hat éve nem nyertek egyetlen címet sem. Azóta - már a német tréner vezetésével - 2016-ban Ligakupa-döntőt és Európa Liga-finálét játszhattak, de mindkettőben alulmaradtak.

Az AS Roma elleni visszavágóról úgy vélekedett, szerencsések voltak, hogy egy kicsit meg tudtak őrizni a hazai pályán szerzett 5-2-es előnyükből, mert ezúttal nem játszottak olyan jól, ahogy tudnak. Klopp elsősorban csapata védekezését kritizálta.

Kollégája, Eusebio di Francesco játékosai küzdőszellemét dicsérte a 4-2-re megnyert visszavágó után.

"Ebben az évben valami igazán nagyszerű dolgot vittünk véghez, s bár most még kicsit dühös vagyok, nem tudom, ennél hogyan tehettünk volna többet" - nyilatkozott az olasz edző. Hozzátette, sokkal több ilyen mérkőzésre és párharcra lenne szükség. "Sajnálom a szurkolóinkat, hogy nem tudtunk nekik ennél nagyobb csodát nyújtani." - fogalmazott.

A Liverpool 7-6-os összesítéssel jutott döntőbe.

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei ajatollah halálát az amerikai–izraeli légitámadásokban

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei ajatollah halálát az amerikai–izraeli légitámadásokban

Donald Trump bejelentése után megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban a Teherán belvárosában lévő rezidenciáján. Az iráni Forradalmi Gárda „súlyos, határozott és elrettentő büntetést” ígért Hamenei halála miatt. Közlésük szerint „a valaha volt legintenzívebb támadó művelet” vár Izraelre és az Egyesült Államok közel-keleti támaszpontjaira.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×