eur:
401.55
usd:
363.76
bux:
72716.32
2024. október 3. csütörtök Helga

Óriási nemzetközi siker vízilabdában

Fennállása legnagyobb sikereként LEN Kupa-győztes lett a Dunaújváros női vízilabdacsapata.

Női LEN Kupa, négyes döntő, Mataro, finálé:

Dunaújváros-Maarsk Graphics - Olympiakosz (görög) 13-11 (4-4, 3-1, 3-4, 3-2)

A magyar csapat góldobói: Garda 4, Szilágyi 3, Mchunu, Gurisatti 2-2, Ziegler, Mahieu 1-1

A 2014-ben LEN Kupa-első görög együttes talált be először, Garda Krisztina csapatkapitány révén azonban hamar egyenlített a Dunaújváros, majd váltott vezetéssel jutottak el a felek 4-4-ig. A második negyedben először volt kétgólnyi a különbség Mihók Attila alakulata javára, a nagyszünetre pedig 7-5-ös magyar vezetés mellett vonulhattak el a csapatok.

A szívós pireusziak nem adták fel, 9-9-nél utolérték a Dunaújvárost, majd 10-10-nél is együtt voltak, újítani azonban a magyar csapat tudott, amely előbb a háromgólos Szilágyi Dorottya duplájával tartotta a nyerő pozíciót. A hajrában pedig az összesen négyszer eredményes Garda, utána pedig Gurisatti Gréta talált be kétszer egymás után, s nyert végül 13-11-re a magyar csapat.

A Dunaújváros korábban kétszer játszott a trófeáért a második számú európai női pólósorozatban, de 2001-ben és 2009-ben is be kellett érnie a második hellyel. Most viszont meglett a kupagyőzelem.

korábban:

a 3. helyért:

CN Mataro (spanyol)-Padova (olasz) 11-8 (4-3, 3-1, 2-2, 2-2)

pénteken játszották, elődöntők:

Dunaújváros-Mataro 11-7

Olympiakosz-Padova 10-4

Címlapról ajánljuk

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Lefordultak a tőzsdék

Lefordultak a tőzsdék

Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni, illetve az ipari rendelésállományra vonatkozó adatokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 2. 22:25
×
×
×
×