Milyen érzésekkel készül a csütörtöki búcsúra?

Izgulok, de természetesen jó érzéssel várom a mérkőzést. Nagyon szurkolok a lányoknak, szeretném, hogy hazai pályán, Győrben megnyerjék a mérkőzést.

Ceremónia lesz a találkozó előtt, vagy esetleg pályára is lép majd?

Nem fogok játszani. Ünnepség lesz a mérkőzés előtt, de pontosan még nekem se árulták el, úgyhogy egy kicsi meglepetés lesz benne.

Tizenöt évet játszott a nemzeti együttes mezében. Gondolta volna 2002-2003 környékén, hogy ilyen sikeres válogatott pályafutása lesz?

Abban bíztam, hogy sikeres pályafutás vár majd rám, de arra azért nem gondoltam és nem is számítottam arra, hogy ennyi évet le fogok húzni a válogatottban. Azt gondoltam, hogy 30 éves korom körül már nem fogok szerepelni a válogatottban, de hát így jött össze. Nagyon büszke vagyok, és örülök, hogy eddig tudtam a válogatott segítségére lenni.

Világbajnokságon második és harmadik volt a csapattal, Európa-bajnokságról két bronzérme van, olimpián pedig a negyedik helyig jutott. Ha csak egyet lehetne kiemelni, akkor melyikre a legbüszkébb?

Talán a 2003-as világbajnoki ezüstéremre, még ha egy elveszített döntőről van is szó, de az volt az első helyhez a legközelebbi érmem. Mindenre nagyon büszke vagyok az elmúlt tizenöt évből, még azokra a világversenyekre is, amelyeken nem feltétlenül értünk el jó helyezést, de jó csapatot alkottunk. Például pár évvel ezelőtt egy nagyon jó csapat kezdett kialakulni, igaz, hogy eredményben ez még nem mutatkozott meg, de erre is büszke vagyok, hogy részese lehettem. A tizenöt év minden csapatára büszke vagyok, hiszen olyan társakkal játszhattam, akikre felnézhettem, s az edzőktől is sokat kaptam, sokat tanulhattam tőlük.

Nagyon sikeres tizenöt év van mögöttem, az egészre büszke vagyok.

Ebben a tizenöt évben sok játékostársa és szövetségi kapitánya volt a válogatottban. Amikor bekerült a csapatba, akkor Radulovics Bojánáék, Farkas Ágnesék voltak a meghatározó emberek. Mit tanult tőlük, hogyan emlékszik arra az időszakra?

Nagyon szép és tényleg nagyon kerek ez a tizenöt év, és kevés idő van arra, hogy mindent felsoroljak, ami így bennem van. Amikor bekerültem a válogatottba, akkor Mocsai Lajos volt a szövetségi kapitány, a csapatban Radulovics Bojana, Kulcsár Anita, Pigniczki Krisztina, Pálinger Katalin, Farkas Andrea és Farkas Ági szerepelt, mind extraklasszis játékosok voltak. Rengeteget tanítottak, rengeteget kaptam tőlük, biztatást, pozitívumot, az edzésmunkában és mérkőzéseken kis apró gondolatokkal segítették az én pályafutásomat. Az edzőktől is rengeteget tanulhattam, mindegyiküktől volt valami plusz.

Az M4 Sport a napokban előkeresett egy interjút a pályafutása elejéről, amelyben arról beszélt, hogy közepes játékosnak érzi magát. Azóta többször megnyerte a Bajnokok Ligáját, volt a világ legjobb játékosa, a világbajnokság All Star-csapatának tagja, érmeket szerzett, mindenki világklasszisként emlegeti. Így visszanézve azt a nyilatkozatot, miben fejlődött az elmúlt tizenöt- húsz évben, mekkora utat járt be?

Rengeteget változtam, rengeteget fejlődtem. Most arról beszélnek, hogy milyen kis szerény voltam, de akkor tényleg elképesztő játékosok mellett szerepeltem a Győrben és főleg a válogatottban. Fiatalon, 20-21 évesen persze, hogy nem mondja azt az ember, még ha nagyon jól is megy a játék, hogy mennyire jónak tartja magát. Mondhattam volna azt, de én nem azt éreztem, és csak ismételni tudom magam, olyan játékosok mellett játszhattam, akikkel egyrészt könnyű volt jól játszani, és tényleg extraklasszisok voltak. Mind támadójátékban, mind védekezésben rengeteget fejlődtem, nagyon jó mérkőzéseim is voltak, s ami az előnyömre vált, az a rutin és a tapasztalat megszerzése után a nyugodt, átgondolt, megfontolt játék, amit fiatalon még nem tudhattam, hiszen kevés mérkőzés volt még bennem.

17-18 éves volt, amikor berobbant a Győr színeiben, az akkori sajtóban is azt lehetett olvasni, hogy kivételes képességű, nagy tehetségű játékosnak tartották, aki előtt nagy jövő áll. Ezt egy fiatal játékosnak nehéz lehet kezelni - mennyire volt az?

Elég jól kezeltem, hiszen semmi mással nem foglalkoztam, csak a kézilabdával, az edzésekkel, a mérkőzésekkel, én mindig fanatikus voltam.

Biztos vagyok abban, hogy ezért is fejlődtem, és ezért is lettem az, aki, mert nem foglalkoztam sem a médiával, sem az emberekkel, hogy mit gondolnak rólam. Nagyon jó érzés volt, hogy megismertek, Győrben és bárhol, a gyerekek autogramot kértek tőlem. Ezt inkább úgy éltem meg, hogy furcsállottam és elgondolkodtam, hogy hú, akkor nézhetik a mérkőzéseinket. Inkább ilyenekre gondoltam fiatalon, de egyáltalán nem vitt el rossz irányba, hogy egy ismert és egy jó játékos lett belőlem.

Többször is elmondta, hogy semmi pénzért nem hagyná el a győri csapatot. Egyszer az is elhangzott, hogy volt olyan időszak, amikor kitöltetlen csekket kapott külföldi klubok vezetőitől, és az sem vonzotta igazán. Mennyire erős ez a kötelék a Győrrel?

Nem is tudnám szavakba önteni, hogy mennyire erős, csak azt tudom mondani, hogy ez a klub az életem, a családom. Igaz, volt egy ilyen ajánlat korábban, amikor a Győrrel még nem értünk el sikereket, elég messze voltunk egy kupagyőzelemtől vagy még akár egy bajnoki aranyéremtől is, de úgy voltam vele, hogy nem külföldön akarom elérni ezeket a sikereket és célokat, hanem Győrben, ahol gyerekkoromban megálmodtam, hogy ha kifutok a pályára, akkor nekem fognak tapsolni a nézők. Mindig is imádtam itt játszani, és mindig adottak voltak a körülmények – nem csak anyagilag, ha csak ezt néztem volna, akkor lehet, hogy már nem itt játszanék, de engem soha nem a pénz motivált, hanem az, hogy következő évben kit igazolunk, hogy milyen erősek leszünk, és hogy végre el tudjunk érni egy nagy sikert, és ezt Győrben akartam elérni.

Jöttek is a nagy sikerek, amihez a kitartásra is nagy szükség volt. 2005-ben indult be igazán a győri henger: meglett az első bajnoki és Magyar Kupa-elsősége az együttessel, majd utána többször is döntőt játszottak az európai kupákban. Aztán 2013-ban meglett az első Bajnokok Ligája cím - mekkora elégtételt érzett akkor?

Valami hihetetlen érzés volt, hogy végre felérhettem a csúcsra és valóra vált az álmom. Csodálatos érzés volt a sok ezüst- és bronzérem után végre felérni a csúcsra. Hihetetlen nagy boldogság és öröm volt bennem akkor.

Azóta újabb BL-címeket szerzett, már háromszor győztes a Győrrel. Melyiket volt a legnehezebb megszerezni?

Erre nehéz válaszolni, mert mindegyiket nagyon nehéz volt megszerezni és megtartani, de ha lehet mondani, a legbüszkébb a harmadik, vagyis a 2017-es BL-győzelemre vagyok, amikor már anyaként teljesen más érzelmekkel és érzésekkel élhettem át a sikert.

Mennyit változtatott Görbitz Anitán, a játékoson az anyaszerep?

Sokkal nyugodtabb lettem mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken,

talán nem idegeskedem annyira a pályán, mint előtte,

és a mindennapjaimat is természetesen megváltoztatta.

Melyik évére a legbüszkébb abból a szempontból, hogy melyik volt, amikor a pályafutása legmagasabb csúcsán volt?

Szerencsére volt több ilyen szezonom, ami tényleg nagyon jól sikerült, de sajnos több sérülésem is akadt, ami a szezonomat félbeszakította. Talán 2014-et mondanám, amikor a Podgorica ellen nyertünk a Bajnokok Ligájában, az volt a legsikeresebb.

A hollandokkal játszik a magyar együttes, amely előtt hosszú út áll, ki szeretne jutni az olimpiára. A napokban már beszélt arról, hogy nem lett rosszabb a magyar válogatott az elmúlt évek sikertelensége ellenére, nincsenek rosszabb játékosai, de a világ egy kicsit elment a magyar kézilabda mellett. Hogyan és miben?

Sajnos sok mindenben elment mellettünk a világ, mind fizikálisan, mind mentálisan. Ebben szerintem közrejátszik az, hogy a magyar bajnokságban, mivel ez a legerősebb bajnokság, elég sok külföldi játékos jön hozzánk, talán nem kapnak annyi játéklehetőséget a magyarok. Lehet, hogy ez lehet az oka, vagy talán az, hogy utánpótlásszinten nem működnek a dolgok, sajnos nem látom át, csak feltételezem, de remélem, hogy eljön az az idő, amikor tudunk változtatni és újra felfelé ívelünk.

Mit tanácsol a fiataloknak?

Legyenek kitartóak, hiszen dolgozni mindig kell, s minél többet dolgozik az ember, annál jobb lesz,

legalábbis én így nőttem fel. Viszont a kézilabda iránti alázat és szeretet nélkül hiába dolgozik az ember, akkor nem fog úgy működni, nem tud úgy felfelé ívelni a teljesítmény, a játék. Ami még fontos: kitartónak kell lenni, elszántnak és alázatosnak.

Meddig láthatják még a szurkolók kézilabdázni?

Még 2019-ig van szerződésem, addig biztosan. Hogy aztán mi lesz, majd meglátjuk.

Marad utána is a kézilabdánál?

Még nem tudhatjuk biztosan, de így vagy úgy, biztosan maradok.

Ezt a beszélgetést és további kézilabdával foglalkozó interjúkat meghallgathatnak a Hetes című magazinban.