Infostart.hu
eur:
381.05
usd:
321.44
bux:
127970
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Liu Shaolin negyedik 1500 méteren

Legjobb magyarként Liu Shaolin Sándor negyedik lett 1500 méteren a Montrealban zajló rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság szombati napján. Egyik váltónk sem jutott döntőbe.

A magyar váltóval olimpiai bajnok klasszis a fináléban elég korán élre állt, de féltávnál a leghosszabb egyéni szám ötkarikás aranyérmese, a dél-koreai Lim Hjo Dzsun megelőzte őt. A 22 éves Liu Shaolin azonban nem hagyta annyiban és visszavette az éllovas pozíciót. Az utolsó két körre azonban úgy tűnt, kissé elfogyott az MTK sportolójának ereje, ugyanis előbb a kanadai közönség nagy kedvence, Charles Hamelin, majd Lim korcsolyázott el mellette. Ezt megpróbálta a szintén kanadai Samuel Girard is, bár neki nem volt helye, ezért meglökte magyar riválisát, aki ugyan vele szemben ennek ellenére megvédte pozícióját, viszont az ütközést kihasználva az orosz Szemjon Jelisztratov szerezte meg a bronzérmet.

Az élen a háromszoros olimpiai bajnok Hamelin haladt át a célvonalon, aki tizedik vb-aranyérmét nyerte, egyéniben az ötödiket, ebben a számban pedig 2014 után a másodikat. Mögötte Lim lett az ezüstérmes, a Phjongcshangban ötkarikás bronzérmes Jelisztratov pedig ezúttal is harmadikként zárt. Liu Shaolin a dél-koreai játékokhoz képest egy helyet javított, ott ötödik, itt negyedik lett, akkor Hamelint zárták ki a vele szembeni szabálytalanság miatt, most az 1000 méter olimpiai bajnokát, Girardot diszkvalifikálták.

A fiatalabb Liu fivér, Shaoang a kisdöntőben volt érdekelt, ahogy a nőknél Jászapáti Petra is. Előbbi a hajrában a futam második helyéért összeakadt a kínai Han Tien-jüvel, aki elesett. Az MTK szintén olimpiai bajnok 20 esztendős versenyzője talpon maradt, de megbillent, így végül harmadikként ért célba. A zsűri ugyanakkor kizárta szabálytalanságért Liu Shaoangot, mégis riválisa járt rosszabbul, ugyanis az esést követően percekig ápolták a jégen, s végül nyakmerevítőben, hordágyon vitték le. Liu Shaoang a büntetés miatt összesítésben 12., a pénteki selejtezőben búcsúzott a váltóval ötkarikás aranyérmes Burján Csaba pedig 26. lett.

A nőknél Bácskai Sára Luca számára az elődöntő jelentette a végállomást, míg Jászapáti futamában negyedikként a B döntőben indult. A 19 éves szegedi korcsolyázó az élmezőnyben haladt, de a hajrában az 1000 méter holland olimpiai bajnoka, Suzanne Schulting meglökte, így visszaesett utolsónak. Mivel Schultingot kizárták, összességében a 11. helyen végzett Jászapáti, Bácskai pedig 15. lett.

Ötszáz méteren mindhárom magyar férfi versenyző, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Burján Csaba is a negyeddöntőben búcsúzott . A két éve a legrövidebb távon világbajnok Liu Shaolinnak a harmadik helyről kellett volna legalább egy pozíciót előrelépnie a továbbjutáshoz, de egy korai manőver során elesett, így negyedik lett. Öccse, Liu Shaoang szintén kicsúszott az egyik kanyarban, azaz ő is lemaradt az elődöntőről, míg a Liu-fivérekhez hasonlóan a váltóban olimpiai bajnok Burján ötfős futamában negyedik lett. Liu Shaolin 12., Burján 14., Liu Shaoang pedig 18. lett.

A győzelmet a dél-koreai Hvang Dae Hon szerezte meg, aki Phjongcshangban ezüstérmes volt ezen a távon. Mögötte a kínai Zsen Ce-vej végzett másodikként, míg az 1500-hoz hasonlóan az orosz Szemjon Jelisztratov lett a bronzérmes.

A nőknél mindkét magyar, Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca már a pénteki selejtezőben búcsúzott. Előbbi a 34., utóbbi a 35. lett. Az aranyérem - ahogy nem sokkal korábban 1500 méteren is - a dél-koreai Csoj Min Dzsongé lett, miután a kanadai Kim Boutin az élen elcsúszott az egyik kanyarban. Nagy meglepetésre másodikként a lengyel Natalia Maliszewska zárt, harmadikként pedig a kínai Csü Csun-jü végzett.

Egyiik váltónk sem jutott döntőbe. A férfiaknál az ötkarikás aranyérmet megszerző négyes, azaz Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba szerepelt. A kvartett eleinte az élen haladt, majd a Phjongcshangban ezüstérmes kínaiak vették át a vezetést. Sokáig nem változott a sorrend, viszonylag nyugodtan köröztek a csapatok, mígnem a dél-koreai játékokon bronzérmes kanadaiaknál Charles Hamelin megelőzte Knoch Viktort, aki ráadásul a váltás előtt kicsúszott. Ettől kezdve esély sem volt a továbbjutásra, negyedik helyezettként maradt a kisdöntő a magyar négyesnek. Az elődöntőt Kanada nyerte a jól taktikázó holland négyes előtt.

A nőknél egészségi problémák miatt Keszler Andrea maradt ki a csapatból, amelyet így Kónya Zsófia, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca alkotott. Az olimpiai negyedik magyar négyes eleinte a negyedik helyen haladt elődöntős futamában az olimpiai bajnok dél-koreai, a házigazda kanadai, valamint az orosz kvartett mögött, aztán utóbbit sikerült megelőznie.

Tizenöt körrel a vége előtt azonban egy elrontott váltás során elesett a vb- és Eb-ezüstérmes magyar együttes tagja, onnantól pedig nem volt esélye a továbbjutó első két helyre. A hajrában a dél-koreai váltó utolsó tagja, a Montrealban már kétszeres aranyérmes Csoj Min Dzsong a harmadik helyről az elsőre jött fel, s végül Kanada jutott még fináléba, az oroszok pedig a magyarokhoz hasonlóan a kisdöntőben lesznek érdekeltek vasárnap.

A zárónapon az 1000 méter küzdelmei mellett a váltók fináléit rendezik meg.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×