Infostart.hu
eur:
379.88
usd:
322.21
bux:
130080.89
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Itt az angol futball egyik legnagyobb presztízsű rangadója

Az angol futball egyik legnagyobb presztízsű rangadóját rendezik szombaton ebédidőben az Old Traffordon: a 30. forduló csúcstalálkozóján a Manchester United a Liverpoolt fogadja.

Ez lesz a szigetország két legsikeresebb klubjának a 200. tétmérkőzése egymás ellen, az 1894 áprilisa óta íródó közös történelem során eddig 79 MU-győzelem mellett 65-ször a Vörösök ünnepelhettek, 55 találkozó, köztük a legutóbbi négy, döntetlennel ért véget.

A Manchester United a mostani idényben egyetlen alkalommal kapott ki saját közönsége előtt, mégpedig a városi rivális Citytől, ezen kívül 16 győzelmet aratott és mindössze két döntetlent játszott hazai pályán.

A Liverpool ugyanakkor jelenleg a Premier League legjobb formában lévő csapata, a legutóbbi 20 mérkőzéséből csak egyet veszített el. Idegenben az öt legerősebb európai bajnokságot figyelembe véve a francia Olympique Lyonnal holtversenyben a legeredményesebb 34 találattal, ráadásul a legutóbbi három mérkőzésén vendégként százszázalékos maradt 10-0-s gólkülönbséggel.

Jürgen Klopp támadóegységében szinte mindenki veszélyes, de most különösen ketten játszanak kiemelkedő formában: Mohamed Szalah az elmúlt öt bajnoki találkozón betalált, míg Sadio Mané legutóbbi négy tétmérkőzésén öt gólt szerzett.

A listavezető Manchester City a forduló hétfő esti zárómérkőzésén a Stoke City vendége lesz. A Bajnokok Ligájától a Juventustól hazai pályán elszenvedett veresége miatt búcsúzott Tottenham Hotspur a Bournemouth otthonában térhet vissza a győzelem útjára.

Premier League, 30. forduló

szombat:

Manchester United-FC Liverpool 13.30

Everton-Brighton 16.00

Huddersfield Town-Swansea City 16.00

Newcastle United-Southampton 16.00

West Bromwich Albion-Leicester City 16.00

West Ham United-Burnley 16.00

Chelsea-Crystal Palace 18.30

vasárnap:

Arsenal-Watford 14.30

Bournemouth-Tottenham Hotspur 17.00

hétfő:

Stoke City-Manchester City 21.00

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Fontos, eddig eldöntetlen kérdések látszanak tisztázódni a március 1-jén hatályba lépő társasházi építményi jog alkalmazásával, vagyis a „tervasztalon lévő lakások” hitelezésével kapcsolatban. A lakásfejlesztések során az Otthon Start és a CSOK Plusz lakáshitelek is folyósíthatók lennének már a használatba vételi engedély megszerzése előtt is egy most megjelent rendelettervezet értelmében. Üröm az örömben, hogy az állami kamattámogatást viszont csak az engedély után kapnák meg a hitelfelvevők, vagyis addig piaci kamatot kellene fizetniük. A tervezet a szakaszos finanszírozás lehetőségének a bevezetéséhez igazítja az értékbecslés szabályait, és a vevői oldal érdekében előírja egy óvadéki számla beiktatását is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×