Infostart.hu
eur:
380.98
usd:
321.11
bux:
127796.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Majdnem visszavonult az aranyváltó egyik tagja

Majdnem visszavonult az aranyváltó egyik tagja

A férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltóval olimpiai bajnok Knoch Viktor még nem döntött arról, hogy folytatja-e pályafutását.

"Még nem tudom. Feleségem három év kihagyás után szeretne visszatérni a gyermekünk születését követően. Az biztos, hogy mindketten nem tudunk korcsolyázni, de majd együtt döntünk" - mondta a csütörtökön történelmi diadalt aratott magyar váltó rangidőse, akinek párja Marta Knoch, leánykori nevén Wójcik szintén rövidpályás gyorskorcsolyázó, de a jövőben lengyel helyett magyar színekben versenyezne.

A pécsi sportoló, aki a 2006-os, torióni játékokon ötödik volt 1500 méteren, már több mint tíz éve tagja a válogatottnak, így nagy rálátása van, milyen hosszú utat tett meg a sportág magyarországi fejlődése az első ötkarikás bajnoki címig. A siker zálogaként két dolgot említett, egyrészt, hogy a korcsolyasport bekerült a kiemelt sportágak közé, ami jelentősen javította a finanszírozást, illetve azt, hogy a Liu fivérek révén két világklasszisa lett a váltónak.

"Vancouver után kicsit leült a dolog. Nagyon kellett egy új impulzus, amit végül Lina hozott Szocsi előtt. Akkor már a legjobb nyolc csapat között voltunk, de a bírók megakadályozták, hogy ott legyünk a játékokon" - emlékezett vissza a kínai vezetőedző érkezésére és a magyar váltó kizárására az egyik kvalifikációs versenyen. "Akkor már látszott a fejlődés, de egy év kevés volt a látványos eredményekhez. Egy teljes olimpiai ciklus viszont már elégnek bizonyult".

Saját teljesítményével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az 500 métert elrontotta, ezért csak saját magát okolhatja, illetve szerinte váltóban is az elődöntőben ment jobban, akkor többször is előzött, míg a fináléban inkább pozíciót vesztett a csapat a futásai során. A győzelem kulcsát abban látja, hogy a Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang egyaránt világklasszis.

"A döntő előtt éppen arról beszéltünk Sanyival, hogy amikor eddig nyertünk a világkupákon, akkor mindig az élről indult, egyszer sem kellett bravúrt csinálnia. Most jött el a pillanat" - mondta a 28 éves Knoch, aki arról is beszámolt, hogy mentálisan nehéz két ilyen kiváló korcsolyázóval készülni, mert többször

nem tudta eldönteni, hogy ő megy rosszul, vagy Liuék ennyire jók.

A negyedik olimpiáján szerepelt Knoch arról is mesélt, hogy hiányzik már a családja, ráadásul a vasárnapi hazaérkezéskor még várnia kell a nagy találkozásra, mert párja és a gyermeke szintén akkor tart haza Los Angelesből.

Burján Csaba egy nappal a világra szóló siker után bevallotta, hogy rettenetesen nehéz volt a felkészülés számára, a courmayeuri edzőtáborban szinte azon gondolkodott, hogy abbahagyja, de saját bevallása szerint a szöuli megérkezést követően az olimpián is nagyon rossz formában érezte magát.

"Mintha elfelejtettem volna korizni, nagyon cikinek éreztem"

- mondta nevetve Burján, aki úgy vélte, hogy az elődöntőre állt össze a mozgása rendesen, de az utána következő edzéseken megint gyengébben tejesített.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×