Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.37
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás
Babos nem áll szóba világbajnok párjával

Babos nem áll szóba világbajnok párjával

Babos Tímea megfejtette, hogy miben változott egy év alatt: már el is hiszi, hogy jól tud teniszezni. A 24 éves, soproni illetőségű játékos nem aprózza el: párosban a világelsőséget célozza meg. Egyesben jelenleg a 35. helyen áll a rangsorban, de itt is komoly előrelépésre készül. Vegyes párosban kihagyja Wimbledont, a US Openen viszont valószínűleg elindul az indiai partnerével – írja a Magyar Idők.

Bár szép emlékeket idéz számára a Federation-kupa – itt győzött először top 10-es játékos, a román Simona Halep ellen –, idén nem tudta megoldani a versenyt. Most Dubajba repül versenyezni, majd a budapesti WTA-tornán vesz részt – árulta el Babos Tímea.

A teniszező elmondása szerint a páros világbajnokság megnyerése után is az egyes élvez nála elsőbbséget. „Az a célom, hogy fejlesszem a játékomat, mert abból párosban is profitálok. Az idei év egyelőre álomszerűen alakul, legyőztem Melbourne-ben a top 10-es Coco Vandeweghe-et, és párosban valóra váltottam az álmom Kiki Mladenoviccsal – aki egyébként jó barátnőm –, Grand Slam-tornát nyertem” – fogalmazott. Az egyéni világranglistán az első harminc közé szeretne jutni, párosban pedig a világelsőség a cél.

Korábbi páros társával, Andrea Hlavackovával, akivel Melbourne-ben ellenfélként találkozott újra, nem beszélt a versenyen. „Jobb volt így” – tette hozzá. Vegyes párjával Rohan Bopannával jól megértik egymást, bár Wimbledonban nem indulnak együtt, a US Openen valószínűleg újra egy csapatban küzdenek majd. 

A Grand Slam-győzelemmel kapcsolatban elmondta: „eddig is tudtam teniszezni, de mentálisan most érett be az a rengeteg munka, amit az edzőmmel, Thomas Drouet-val végeztem. Végre megtanultam, hogy soha nem szabad feladnom, bármilyen reménytelennek tűnik a helyzet”.

Bár nem szívesen beszél magánéletéről, annyit elárult, hogy Péterrel együtt tervezik a jövőt. „A karrieremben nyugalmat ad a biztos érzelmi háttér” – hangsúlyozta Babos Tímea.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×