Infostart.hu
eur:
376.31
usd:
319.18
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Leekens: nem lesz könnyű

Leekens: nem lesz könnyű

Georges Leekens szövetségi kapitány szerint érdekes és kiegyenlített csoportba került a magyar labdarúgó-válogatott az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában.

A sorozat lausanne-i sorsolásán szerdán a görög, a finn és az észt csapatot kapta ellenfélnek a C osztályban, az együttesek szeptemberben, októberben és novemberben oda-visszavágó alapon csapnak össze egymással.

"Érdekes, ugyanakkor kiegyenlített csoportba kerültünk.

Az észtek stílusát kevésbé ismerem, de Finnország és Görögország ellen korábban irányítottam már a belga válogatottat. Eltérő stílusú futballt játszik mindhárom csapat, nekünk pedig a legjobb formánkat kell majd hoznunk, ha sikeresek akarunk lenni, de bízom benne, hogy így lesz" - idézi a hazai szövetség (MLSZ) honlapja a belga szakvezetőt. Leekens hozzátette, az ellenfelek ismeretében már minden lényeges információ birtokában tudják elkezdeni a felkészülést.

"Véletlenül sem szabad abba a hibába esnünk, hogy alábecsüljük az ellenfeleinket, mert nem lesz könnyű ellenük.

A lehető legalaposabban ki kell elemeznünk mindhárom riválisunkat, hiszen a legapróbb részletek is döntőek lehetnek" - fogalmazott a kapitány. "Általánosságban azonban annyit el lehet mondani, hogy a görögök hullámzó teljesítményt nyújtanak: van, amikor nagyon jók, és előfordulnak periódusok, amikor kevésbé sikeresek, a finnek pedig erőfutballt játszanak, fizikálisan nagyon erősek. Ugyanakkor az is igaz, hogy nekünk elsősorban magunkra kell koncentrálnunk, arra, hogy jól felkészüljünk, jó formában legyünk, és akkor bármi megtörténhet."

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban a csoportban élen záró válogatott 2020 márciusában az osztály másik három csoportjának győztesével elődöntő-döntő rendszerben mérkőzik meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért - ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. Mindegyik osztályban azok a válogatottak szerepelhetnek majd a négycsapatos rájátszásban, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről.

A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. A Nemzetek Ligája első helyéről 2019 júniusában dönt az A osztály négy csoportgyőztese.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×