Infostart.hu
eur:
380.4
usd:
322.47
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Egy középcsapat is lenyomta a Real Madridot

Egy középcsapat is lenyomta a Real Madridot

A döntőben vesztes Juventus, valamint az újoncként a negyeddöntőig menetelt Leicester City is több pénzt keresett a labdarúgó Bajnokok Ligája előző idényében, mint a végső győztes Real Madrid.

Az európai szövetség (UEFA) pénteken nyilvánosságra hozott listája alapján az olasz bajnoki címvédő Juventus 110,4 millió eurót (34 milliárd forint), a 2016-os angol bajnok Leicester City 81,7 millió eurót (25,7 milliárd forint) kasszírozott, míg a spanyol sztárcsapat "csak" 81 millió euróval (24,9 milliárd forint) gazdagodott.

Ennek elsősorban az az oka, hogy a brit és az olasz televíziós szerződések értékesebbek, mint a spanyol, ráadásul utóbbi nemzettől öt BL-induló is volt az előző idényben, így többfelé oszlott az ebből származó bevétel.

A legutóbbi BL-szezon csoportkörös csapatai közül a svájci FC Basel kapta a legkevesebbet 16,3 millió euróval (5 milliárd forint). Az UEFA összesen 1,4 milliárd eurót (431 milliárd forint) osztott szét a klubok között.

Az Európa Ligával a győztes Manchester United járt a legjobban, amely 44,5 millió eurót (13,7 milliárd forint) keresett a második számú kupasorozatban.

Az UEFA mind a 32, a csoportkörben érdekelt csapatnak 12,7 millió eurót osztott ki, az ezen felüli pénzt a televíziós szerződésekkel, valamint az elért eredményeikkel kereshették a klubok.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×