Infostart.hu
eur:
377.89
usd:
320.15
bux:
129101.37
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
A harmadosztályba sorolták a magyar labdarúgó-válogatottat

A harmadosztályba sorolták a magyar labdarúgó-válogatottat

A magyar labdarúgó-válogatott a harmadik vonal tagjaként várhatja az új sorozat, a Nemezetek Ligája január 24-i sorsolását.

A magyarok az európai szövetség együtthatói (UEFA-koefficiens) alapján a 25. helyet foglalják el a rangsorban, így éppen a harmadik osztályba kerültek, a 24. törökök már a második vonalba kaptak besorolást.

A Nemzetek Ligájában Európa 55 országának válogatottja négy külön osztályban (A, B, C, D) méri majd össze tudását, s mindegyikből egy csapat indulási jogot szerez a 2020-as Európa-bajnokságra. Az A-ban a kontinens 12 legerősebb csapata kap helyet, a B-ben a 13-24. pozícióban található együttesek, míg a C (25-39.) és a D (40-55) ligák ennél bővebb létszámmal indulnak.

Minden osztályban négy csoportra osztják a válogatottakat, amelyek 2018 szeptemberében, októberében és novemberében oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért. Az eredmények alapján a B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. De ami fontosabb, hogy minden osztály négy-négy csoportgyőztese 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben megmérkőzik a fennmaradó négy Eb-helyért. Mindegyik kategóriában az a legelőkelőbb helyen záró válogatott jut indulási joghoz, amely a 2019 őszén záruló normál Eb-selejtezők során lemaradt a részvételt garantáló első és második helyekről.

Annak ellenére, hogy a magyar csapat a harmadik vonalba került, nem lesz könnyű kivívnia az Eb-szereplést a Nemzetek Ligájából sem, ugyanis olyan válogatottak is ebben az osztályban szerepelnek majd, mint a vb-résztvevő Szerbia, vagy éppen a pótselejtezős Görögország.

A Nemzetek Ligájának osztályai

A: Németország, Portugália, Belgium, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Svájc, Olaszország, Lengyelország, Izland, Horvátország, Hollandia

B: Ausztria, Wales, Oroszország, Szlovákia, Svédország, Ukrajna, Írország, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország, Dánia, Csehország, Törökország

C

1. kalap: Magyarország, Románia, Skócia, Szlovénia

2. kalap: Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia

3. kalap: Montenegró, Izrael, Bulgária, Finnország

4. kalap: Ciprus, Észtország, Litvánia

D: Azerbajdzsán, Macedónia, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Lettország, Feröer-szigetek, Luxemburg, Kazahsztán, Moldova, Liechtenstein, Málta, Andorra, Koszovó, San Marino, Gibraltár

Címlapról ajánljuk
Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×