Infostart.hu
eur:
379.73
usd:
321.8
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Liu Shaolin aranyérmes 500 méteren

Liu Shaolin Sándor szombaton aranyérmes lett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának BOK Csarnokban zajló első állomásán.

A táv tavalyi világbajnoka a negyed- és az elődöntőben is futamgyőztes volt, a fináléban pedig rajt-cél győzelmet aratott.

Ez a volt a magyarok első érme a budapesti világkupán, az előző három számban, 1500 méteren mindkét nemnél és 500-on a nőknél dél-koreai siker született.

Liu Shaolin Sándor a harmadik negyeddöntőben másodikként fordult be az első kanyarba, s ezt a pozícióját tartotta, majd három körrel a vége előtt az egyik kanyar kijáratánál belülre került, az egyenesben pedig megelőzte a háromszoros olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelint. A táv tavalyi világbajnoka könnyedén őrizte a pozícióját, mert a szám vancouveri bajnoka a mögötte korcsolyázó hollandokkal harcolt a második helyért, amelyet végül Dylan Hoogerwerf szerzett meg a hatszoros világbajnok, egyben vb-címvédő honfitársa, Sjinkie Knegt előtt. Az elődöntőben Liu Shaolin ugyanezt a taktikát követte: az első kanyart másodikként vette be, majd két körrel a vége előtt ugyanolyan manőverrel ment el az éllovas kanadai Samuel Girard mellett, akit végül dél-koreai ellenfele is megelőzött a továbbjutásért vívott harcban.

A fináléban a legjobb, belső helyről rajtolhatott Liu Shaolin, aki ha nehezen is, de megtartotta első helyét a négyszeres világbajnokkal, a szám kétszeres vb-aranyérmesével, a kínai Vu Ta-csinggel szemben. A magyar versenyző olyan őrült tempót diktált, hogy sem a kínai, sem a két dél-koreai riválisának nem volt esélye előzésre, utóbbi kettő végül megelőzte Vut, így ők lettek érmesek Liu Shaolin mögött.

"Az volt a taktika, hogy élre állok a rajt után. Azon meglepődtem, hogy senki nem támadott. Amikor már csak két kör volt hátra, akkor váltottam ritmust, hogy ez már ne is változzon" - értékelt Liu Shaolin, aki hozzátette, sokat segített neki a hazai közönség is, továbbá rendkívül elégedett, hogy eddig mindkét távon döntőben szerepelhetett.

Burján Csaba rosszul rajtolt negyeddöntőjében, így csak az utolsó, ötödik pozícióban volt az első kanyarban, de rögtön az első egyenesben kicsúszott kínai és lengyel riválisa. A magyar korcsolyázónak azonban nem volt esélye utolérni a továbbjutó helyeken haladó dél-koreai és kazah ellenfelét, így harmadikként búcsúzott, összességében 11. lett.

Jászapáti Petra nem pihenhetett sokat az 1500 méteren elért kilencedik helye után, ugyanis érdekelt volt a legrövidebb szám negyeddöntőjében is. Az ötfős futamban talán éppen a fáradtság volt az oka, hogy bár az első kanyart még a második helyen vette be, utána riválisai egyesével elkorcsolyáztak mellette, így ötödikként ért célba és kiesett. Keszler Andrea szintén ötfős negyeddöntőjében a háromszoros Európa-bajnok orosz Szofija Proszvirnovával vívott nagy csatát a harmadik helyért, amikor ellenfele egyszer egyensúlyát vesztette, s kicsúszott, azonban a harmadik pozíció sem ért továbbjutást a magyar korcsolyázónak. Keszler 12., Jászapáti pedig 18. helyen végzett.

A női döntőben az 1500 méter után 500-on is a dél-koreai Csoj Min Dzsung győzött.

A selejtezőben búcsúzó magyarok közül Liu Shaoang 34., míg Kónya Zsófia 30. lett. Ezen a távon nemenként 32-en jutnak olimpiai kvótához a négy állomásból álló vk-sorozat végén.

A váltók szereplése csalódást okozott a hazai közönségnek, mivel a vb-bronzérmes férfiakat az utolsó váltásnál a kanadaiak embere elsodorta, míg a vb-ezüstérmes nők negyedikként értek célba, így mindkét négyes csak a kisdöntőben szerepelhet vasárnap, amikor 14 órától az 1000 méter küzdelmeit és a váltók fináléit rendezik.

Eredmények:

férfi 500 m:

1. Liu Shaolin Sándor 41.456 másodperc

2. Lim Hjo Dzsun (dél-koreai) 41.557

3. Hvang Dae Heon (dél-koreai) 41.583

...11. Burján Csaba

...34. Liu Shaoang

női 500 m:

1. Csoj Min Dzsung (dél-koreai) 43.646 másodperc

2. Arianna Fontana (olasz) 43.868

3. Sim Szuk Hi (dél-koreai) 43.909

...12. Keszler Andrea

...18. Jászapáti Petra

...30. Kónya Zsófia

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×