Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Nagy László teljesen új környezetbe került

Az előző idényben bronzérmes Telekom Veszprém a szlovén Celje, míg a tavasszal negyeddöntős MOL-Pick Szeged a francia Nantes otthonában kezdi a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét.

A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő veszprémiek részéről Nagy László, az együttes csapatkapitánya a klub honlapján úgy fogalmazott, nagyon várják a nemzetközi nyitányt, hiszen eddig csak magyar bajnokikon tesztelhették tudásukat.

"Új játékosok érkeztek, új az edzőnk is, aki új felfogást hozott.

Az ő taktikai utasításait kell elsősorban betartani, ebben léphet előrébb a csapat mérkőzésről mérkőzésre, edzésről edzésre" - jelentette ki Nagy arra utalva, hogy a nyáron a svéd Ljubomir Vranjes lett az együttes vezetőedzője.

A szombati összecsapás kapcsán a csapatkapitány szerint a "védekezésüknek kell stabilnak lennie", és azt kell megakadályozniuk, hogy a Celje "átrohanjon rajtuk".

A veszprémiek kapusa, Mikler Roland szerint csapata lendületben van, a folytatásban is az eddig látott tempós kézilabdát szeretnék játszani, s

győzni mennek a szlovén bajnok otthonába.

A két csapat augusztus végén a felkészülési időszakban is találkozott egymással, akkor a Veszprém Kupán a magyarok nyertek 29-27-re.

A szegediekre is idegenbeli mérkőzés vár: az előző idényben negyeddöntős Tisza-partiak ahhoz a Nantes-hoz látogatnak, mely a legutóbbi idényben megnyerte a Francia Kupát,

a bajnokságban pedig a második helyen végzett a Paris Saint-Germain mögött.

A franciák a nyáron többek között Kiril Lazarovval erősítettek, s az együttesnek Faluvégi Roland személyében magyar kézilabdázója is van: a válogatott játékos négy gólt szerzett szerdán a Massy Essonne otthonában, a bajnokság első fordulójában 28-22-re megnyert mérkőzésen.

A csongrádiak a Bajnokok Ligájában korábban még nem találkoztak a Nantes-tal, eddig mindössze a 2013/2014-es EHF Kupa csoportkörében mérkőztek egymással: akkor mindkét alkalommal a hazai pályán játszó gárda diadalmaskodott.

A szegedieknél - akik szombaton repülnek Franciaországba - mindenki egészséges, az utazó keretet a péntek esti edzés után jelöli ki Juan Carlos Pastor vezetőedző.

A BL lebonyolítása nem változott: a március elején záruló csoportkört követően az A és a B csoport győztese a negyeddöntőbe jut, a 2-6. helyezettek, valamint a C és a D csoport rájátszásának továbbjutói pedig a nyolcaddöntőbe kerülnek.

A mezőnyben további két csapatban szerepel magyar játékos: a lengyel Wisla Plock kapuját Borbély Ádám védi, a svájci bajnok Kadetten Schaffhausen vezéregyénisége pedig továbbra is a magyar válogatott irányító, Császár Gábor.

Férfi Bajnokok Ligája, 1. forduló:

szombat:

B csoport: RK Celje (szlovén)-Telekom Veszprém 17.30

vasárnap:

A csoport: HBC Nantes (francia) - MOL-Pick Szeged 19.30

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×