Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
321.25
bux:
130816.59
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Fürjes Balázs: nem leszek úszóelnök

Fürjes Balázs: nem leszek úszóelnök

Bár nagyon szép és fontos feladatnak tartja, de nem kíván a Magyar Úszószövetség elnöke lenni - mondta az InfoRádiónak Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa, akinek neve többször is felvetődött a poszt várományosai között.

Az elmúlt hetekben számos sajtóorgánum foglalkozott azzal, ha megüresedik a Magyar Úszószövetség elnöki posztja, és Bienerth Gusztáv nem tölti ki mandátumát a szervezet élén, ki töltheti be a pozíciót. A lehetséges jelöltek között felmerült Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa is, de az erre vonatkozó találgatásokat az InfoRádióban cáfolta a kormánybiztos.

„Egyértelműen kijelentem:

bár nagyon szép és fontos feladat, nem kívánok a Magyar Úszószóvétség elnöke lenni

- mondta Fürjes Balázs. - Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy irányíthattam a Duna Aréna félépítését, a budapesti nagy uszodák felújítását, hogy dolgozhattam a vizes világbajnokság szervezőbizottságában, és hogy az olimpiai pályázat vezetőjeként is szoros kapcsolatban lehettem a magyar úszósporttal. A jövőben is azzal tehetek a legtöbbet a magyar sportért, hogy részt veszek új generációs, 21. századi sportlétesítmények fejlesztésében, nagy nemzetközi sportesemények Budapestre hozatalában és megszervezésében. Ezt a munkát örömmel végzem, és van bőven feladatom Budapest építésében. Nem leszek jelölt a Magyar Úszószövetség elnöki tisztére."

A szövetség pénteken tartja közgyűlését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×