Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.37
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás

Ismét sztárparádé a Gyulai Memorialon

Összesen 98 világbajnoki és olimpiai érmes érkezik a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjra, amelyet hétfőn és kedden rendeznek meg Székesfehérváron, a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban.

A hétfői versenyindító sajtótájékoztatón Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy hat kontinens több mint 50 országából közel 200 versenyző érkezik a viadalra, összesen

14 olimpiai bajnok, közülük nyolc riói egyéni bajnok, valamint 14 világbajnok

vesz részt a versenyen. Fehérváron négy világcsúcstartó is indul, míg a Magyar Liga hétfői versenyein 34 klubból 134 versenyző áll rajthoz - tette hozzá.

Gyulai Márton versenyigazgató hangsúlyozta: 2011 óta azon dolgoznak, hogy a Gyulai Memorial az egynapos atlétikai viadalok rangsorában legalább egy Gyémánt Liga versenyt megelőzzön. Úgy vélte, elképzelésük reális, mert képesek a tizennégy, kiemelkedően legjobb atlétikai verseny közül egyet pontszámban beelőzni.

Cser-Palkovics András polgármester szerint a verseny "évről évre emeli a lécet", most is csodálatos mezőny gyűlt össze. Mint mondta, már aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében idén és még két évig Székesfehérvár lesz a házigazda.

A sajtótájékoztatón résztvevő versenyzők közül a 100 méteren olimpiai bajnok, amerikai Justin Gatlin kiemelte, hogy az év elején sérülések hátráltatták, de a versenyek előtt visszavett a terhelésből, így most már jól van. Ugyan már 35 éves elmúlt, de a feltörekvő fiatal tehetségek nagyon motiválttá teszik - fűzte hozzá.

A 800 méteren kétszeres olimpiai bajnok, kenyai David Rudisha tavaly az év akkori legjobb idejét futotta Székesfehérváron, majd pár héttel később Rióban olimpiai bajnok lett. Emlékeztetett arra, hogy tavaly a Gyémánt Liga-versenyeken problémái voltak, így a Gyulai Memorialon önbizalmat próbált szerezni, ami sikerült is. Megjegyezte még, hogy akkori teljesítményével üzent ellenfeleinek, így a viadal sokat segített neki a riói sikerben.

Jelezte, ezúttal is idei legjobbját szeretné megfutni, mert a londoni világbajnokság előtt valószínűleg már nem fog rajthoz állni.

A 110 gáton Rióban olimpia első, jamaicai Omar McLeod harmadszor indul a Gyulai Memorialon, de az első két fellépése nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Ígérete szerint harmadszorra jó versenye lesz. McLeod 12.90 másodperccel nyerte a jamaicai bajnokságot, és idén már a világcsúcsra is gondol, amelytől jelenleg egy tizedre van. Mint mondta, edzőt váltott, aki próbálja elhitetni vele, hogy képes rá és a eredményei azt igazolják, hogy jó úton jár.

A női 100 gáton világcsúcstartó, amerikai Kendra Harrison elmondta, hogy nagyon bosszantotta, amikor az olimpiai csapatba nem tudott bekerülni. A világcsúcs nem változtatta meg az életét, de többen megismerik az utcán, a versenyeken pedig jó teljesítményt várnak tőle minden esetben - tette hozzá.

A női 400 gát riói olimpiai bajnoka, az amerikai Dalilah Muhammad korábban kétszer - még nem olimpiai bajnokként - járt a Gyulai Memorialon, 2013-ban meg is nyerte a számot. Az amerikai bajnokságon alig egy hete kiváló, 52.64 mp-es eredménnyel győztes futó arról beszélt, hogy a nemzetközi élmezőny olyan erős, hogy egymást még jobb teljesítményre sarkallják.

A Gyulai Memorial első napján, hétfőn a Magyar Szuperliga és a korosztályos liga küzdelmei mellett három nemzetközi számot láthat a székesfehérvári közönség, a női akadályfutást, a női kalapácsvetést és a férfi gerelyhajítást. A fő versenynap a keddi lesz, amikor kizárólag nemzetközi számokat rendeznek 15 órától.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×