Infostart.hu
eur:
379.15
usd:
321.99
bux:
125330.11
2026. február 24. kedd Mátyás
Halálos balesetet okozott Venus Williams

Halálos balesetet okozott Venus Williams

A rendőrségi vizsgálatok szerint Venus Williams korábbi világelső teniszező volt a hibás abban a június 9-én történt közúti balesetben, melyben egy ember életét vesztette.

Az ütközés a hétszeres Grand Slam-győztes játékos floridai otthona közelében történt.

A balesetet vizsgáló nyomozó jelentése alapján

Williams sportkocsijával nem adta meg az elsőbbséget egy kereszteződésben,

s a zöld lámpára elinduló másik autó vezetője már nem tudta elkerülni a karambolt.

Az eset után a vétlen sofőr utasát, egy 78 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol 13 nappal később meghalt.

A vizsgálat szerint

Williams mindössze óránként 8 kilométeres sebességgel haladt, s nem fogyasztott alkoholt vagy kábítószert.

A 37 éves sportoló ügyvédje a rendőrségi jelentés állításairól nem nyilatkozott, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Williams őszinte részvétét fejezi ki az áldozat családjának.

A jogász azt is jelezte: jelenleg nincs oka azt gondolni, hogy a sportoló wimbledoni szereplése veszélyben lenne.

Az év harmadik Grand Slam-viadala hétfőn kezdődik Londonban.

Címlapról ajánljuk

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×