Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
322
bux:
126882.74
2026. február 23. hétfő Alfréd

Újabb hír érkezett Ibrahimovicról

Megműtötték Zlatan Ibrahimovicot, a Manchester United svéd labdarúgóját, aki ügynöke szerint teljesen fel fog épülni.

A csatár az Anderlecht elleni Európa Liga-negyeddöntő visszavágóján,

szűk két hete szenvedett súlyos térdsérülést, amikor egy felugrás után rosszul fogott talajt.

Az hamar kiderült, hogy a mostani idényben már nem játszhat, 35 éves korára tekintettel pedig találgatások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy esetleg befejezi pályafutását. Ezt azonban Instagram-oldalán határozottan cáfolta, azt írta: "mint minden máson, ezen is túl fogok jutni, és erősebben fogok visszatérni".

Az operációt az Egyesült Államokban, a Pittsburghi Egyetem Egészségügyi Központjában végezték el.

"Zlatan Ibrahimovic sikeres térdműtéten esett át.

Teljesen fel fog épülni, nem olyan sérülést szenvedett, amely véget vetne pályafutásának"

- fogalmazott közleményében az ügynöke, Mino Raiola, hozzátéve, hogy a futballista Pittsburghben kezdte el a rehabilitációt, melyet ottani orvosai felügyelnek majd.

Azt ugyanakkor egyelőre még nem tudni, hogy a svéd támadó - aki a mostani idényben 28 gólt szerzett klubcsapatában - hol folytatja pályafutását. Ugyanis még nem írta alá egyéves hosszabbítási opcióját a Manchester Uniteddel, amely tavaly nyáron szerződtette őt a Paris Saint-Germaintől.

Címlapról ajánljuk
Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×