Infostart.hu
eur:
379.55
usd:
321.94
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Borkai Zsolt nehezen élte meg az eredményt, de már másfelé tekint

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) távozó elnöke azt mondta, "nehezen élte meg", hogy mostantól már nem ő áll a szervezet élén, de már előretekint.

"...ahogy telnek a percek, kezdem egyre jobban érezni magamat" - mondta Borkai Zsolt. - "Látom a feladataimat, úgy Győrben, mint a sportban. Gondolok itt most elsősorban a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, aminek Győr lesz a házigazdája. A MOB-elnöki tisztségem megszűnt ugyan, és napi kapcsolatom sem lesz a szervezettel, de a sportot és az olimpiát továbbra is népszerűsíteni fogom."

Sportolóként nemcsak győzni, hanem veszíteni is megtanult, bár ez soha nem kellemes, ezt soha nem szerette - mondta Borkai Zsolt. Életének most lezárult "egy szép fejezete", de ahogy a MOB-elnöksége előtti időszakában, úgy utána is lesz élete, célja és feladata.

Az elmúlt hét évben a szervezet elnökeként semmit nem tenne másként.

"Visszafelé soha nem tekintek. Aki minden tőle telhetőt megtesz a munkája során, az a munka elvégzését követően bele tud nézni a tükörbe. Márpedig én bele tudok nézni."

Borkai Zsolt utódjának, Kulcsár Krisztiánnak nem kívánt tanácsokat adni: "Ahogy eddig, úgy szerintem ezután sem keres majd meg, és kéri a véleményemet. De talán ez így is van rendjén, hiszen a MOB és a magyar sport útvesztőiből - bár ezek száma a feladatkörök csökkentésével kevesebb lett - mostantól neki kell megtalálnia a kivezető utat. Ez viszont akkor a leghatékonyabb, ha mindenki a saját bőrén tapasztalja, nem pedig más elmondásaiból szerez róla tudomást."

Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×