Infostart.hu
eur:
377.15
usd:
319.81
bux:
125649.64
2026. február 25. szerda Géza
Megtalálná korábbi életvidám önmagát a világbajnok

Megtalálná korábbi életvidám önmagát a világbajnok

A tavalyi év kisebb-nagyobb sérülései után idén újult erővel és fejlődési vággyal készül az öttusa világ- és Európa-bajnokságra Földházi Zsófia.

„Ezt az évet arra akartuk szánni, hogy újra visszakapjam azt a lendületet, ami egy kicsit az olimpiánál elcsuklott. Hosszabb töltődés után ez az év egy fokkal könnyebb helyzetből indul, mert világkupákon nem nagyon veszek részt, nincs egy folyamatos kényszerhelyzet, mint az olimpiai kvalifikáció előtt. Most csak az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra próbálunk készülni, addig helyretenni a különböző számokat, és visszaszerezni azt az életvidám Zsófit, aki voltam" - fogalmazott az InfoRádiónak az öttusázó.

A világ- és Európa-bajnok beszélt arról is:

a megújulásra mentálisan is szüksége van.

„Ez már több sebből vérzett az olimpia előtt és után. Talán most már el tudom mondani, hogy bejártam az összes lépcsőfokot, amit egy sportoló az élete folyamán elérhet. Felettébb büszke vagyok arra, hogy helyt is tudtam állni. Ugyanakkor a legfelső fokért az olimpián szó szerint felbuktam. Ez egy hatalmas tanulópénz volt, és szeretnék esetleg négy év múlva úgy odaállni, hogy ne legyen semmi gond" - fogalmazott a sportoló.

Földházi Zsófia elmondta: mivel későn kezdett el öttusázni, a technikai számokban nagyon nagy hátrányt kell ledolgoznia.

„Annak ellenére, hogy folyamatosan fejlődök, egyre stabilabb versenyzőnek számítok, elképesztő, hogy még mindig nagyon nagy hátrányokat kell ledolgoznom. Ezen szeretnék változtatni. Például a vívásnál, amihez megvan az alkatom, fejben nagyon sokat kell változtatnom és fejlődnöm. Vagy a lovaglásnál töredéke az a pálya, vagy kilométer, amit én egy lóval dolgoztam idáig. Nagyon bízom abban, hogy fokozatosan javul ez a helyzet, ami versenyről versenyre megmutatkozik majd" - mondta Földházi Zsófia.

Az öttusa Európa-bajnokságot július 17-24. között Minszkben, a világbajnokságot augusztus 21-28. között Kairóban rendezik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sosem volt ekkora bajban Európa - Mi lehet a megoldás?

Sosem volt ekkora bajban Európa - Mi lehet a megoldás?

Az európai gazdaság soha nem látott kihívásokkal néz szembe: gyengülő versenyképesség, szerkezeti lemaradás, egyre költségesebb energia és sorozatos geopolitikai konfliktusok formálják át a kontinens pozícióját a globális gazdaságban. Miközben az európai ipar évtizedeken át a technológiai élvonalhoz tartozott, mára Kína és az Egyesült Államok olyan területeken is előnybe került, ahol korábban Európa diktálta a tempót. A kérdés adott: hogyan fordíthatók vissza ezek a folyamatok, és milyen iparpolitika képes új pályára állítani az európai gazdaságot?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×