Infostart.hu
eur:
376.47
usd:
319.47
bux:
126468.18
2026. február 25. szerda Géza

Vas János már nem hokizik Kijevben

Bordarepedése miatt már nem játszik Vas János a kijevi divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.

A csatár a csütörtök délelőtti félórás átmozgató edzést - Majzik Ernő csapatorvossal együtt - a lelátóról nézte végig.

Vas az osztrákok elleni hétfői mérkőzésen sérült meg, azt a találkozót még végigjátszotta, ám a keddi, dél-koreaiakkal szembeni összecsapást kihagyta. Akkor még reménykedett benne, hogy esetleg fájdalomcsillapítókkal és speciális tapaszokkal szerepelhet a hátralévő két fordulóban.

"Túlságosan nagy a kockázat, így a lengyelek és a kazahok ellen sem játszom. Ha egy erős ütés érné a felsőtestemet, baj történhetne" - mondta Vas az MTI-nek.

Majzik Ernő hozzátette: ez túlságosan komoly sérülés, nem szabad kockáztatni. "Egy ilyen bordarepedésnek a gyógyulási ideje minimum három-négy hét" - tette hozzá.

A csapattól származó információ alapján az edzést követően derült ki, hogy bokasérülése miatt a DVTK Jegesmedvék hátvédje, Gőz Balázs nem játszhat a lengyelek ellen.

Az egy győzelemmel és két vereséggel álló magyaroknak akkor van esélyük feljutni a 16-os elitbe, ha csütörtökön a lengyeleket, pénteken pedig a kazahokat legyőzik alapjátékidőben, miközben Ausztria a dél-koreaiak és a lengyelek ellen legfeljebb két pontot gyűjt be.

Az már szerdán eldőlt, hogy a házigazda ukránok esnek ki a divízió I/B-be.

A program:

4. forduló, csütörtök:

Lengyelország-Magyarország 16.00

Koreai Köztársaság-Ausztria 19.30

5. forduló, péntek:

Magyarország-Kazahsztán 12.30

Lengyelország-Ausztria 16.00

Koreai Köztársaság-Ukrajna 19.30

Az állás: 1. Koreai Köztársaság 9 pont/3 mérkőzés, 2. Kazahsztán 8/4, 3. Ausztria 6/3, 4. Lengyelország 4/3, 5. Magyarország 3/3, 6. (és már kiesett) Ukrajna 0/4

Az első két helyezett feljut a 16-os elitbe, és a 2018-as dániai vb-n szerepelhet, míg az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×