Infostart.hu
eur:
390.58
usd:
331.1
bux:
110762.8
2025. december 23. kedd Viktória

Másfél évre eltiltották a középpályást

Az angol szövetség másfél évre eltiltotta Joey Bartont, a Premier League-ben szereplő Burnley labdarúgóját, mivel éveken át fogadásokat kötött mérkőzésekre.

Az egyszeres angol válogatott játékos a vádak szerint 2006. március 26. és 2016. május 13. között

1260 találkozóra tett fel pénzt, amit tilt a szövetség szabályzata.

A botrányairól is híres futballista elismerte tettét, s mint jelezte, vállalja a felelősséget, ugyanakkor a büntetése mértékét túlzónak érzi, ezért fellebbez ellene.

Az FA közleménye szerint a 34 éves középpályást a 18 hónapos eltiltás mellett 30 ezer font megfizetésére is kötelezték.

A korábban a Manchester Citynél és a Newcastle Unitednél is szerepelt Barton tavaly a Burnley egyik legjobbja volt, így

főszerepet vállalt az együttes élvonalba jutásában, majd nyáron a Glasgow Rangershez igazolt.

Skóciából novemberben távozott, miután a csapat Celtic elleni rangadóját követően tettlegességig fajuló vitába keveredett edzőjével és egyik csapattársával, amiért hathetes eltiltást kapott.

Másfél évre eltiltották a középpályást

Ráadásul nem ez volt az egyetlen bűne, ugyanis

július 1. és szeptember 15. között 44 találkozóra fogadott,

márpedig a skót szövetség szabályzata is szigorúan tiltja ezt. A Burnleyhez januárban tért vissza.

Bartont óriási tehetségnek tartották, azonban magatartásbeli problémái miatt nem tudta befutni a számára jósolt nagy karriert, 2008-ben 77 napot töltött börtönben, mivel Liverpoolban verekedésbe keveredett.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Síelni megy? Erről ne feledkezzen meg!

Síelni megy? Erről ne feledkezzen meg!

Akár a helikopteres mentés költségeire is nyújt fedezetet a megfelelően megválasztott biztosítás – mondta el az InfoRádióban Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×