Infostart.hu
eur:
376.94
usd:
318.79
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

17 éves úszó lopta el a show-t Hosszú Katinka elől

Beindult a szokásos Hosszú-henger: az országos bajnokság harmadik napján Katinka négyből három egyéni számban diadalmaskodott, ám a verseny legnagyobb dobása egy 17 éves srác nevéhez fűződik: Németh Nándor bődületes országos csúccsal nyerte a 100 méteres gyorsúszást, és ezzel a világranglista első tíz helyezettje közé került. Magyar sprinterrel ilyen emberemlékezet óta nem történt meg – áll a Magyar Úszó Szövetség összefoglalójában.

Plagányi Zsoltot, az egri klub vezetőedzőjét eddig Cseh László miatt ismerte a közvélemény – ám munkája immár a csapat többi úszójának teljesítményén is látszik. A tréner már hónapokkal ezelőtt jelezte, figyeljenek Németh Nándorra, mert egészen páratlan adottságai vannak a sprintszámokhoz.

A 17 éves versenyző most robbantott:

felállította az ob első országos csúcsát, mégpedig 100 gyorson; 48.64-es ideje egészen fenomenális produkció, amellyel egycsapásra a világranglista 10. helyén találta magát. És persze a világbajnoki csapatban – holott saját bevallása szerint a junior Eb-re és vb-re készült volna. „Most majd a vébére is fogok...” mondta. Aztán a nap végén egy újabb bajnoki aranyat akasztott a 4×200-as gyorsváltó tagjaként – az egész mezőny második legjobb részidejével.

A férfiaknál az első naphoz hasonlóan ismét párban nyertek aranyérmet a Gyurta-fivérek: a 800 gyors-200 mell „kombó” után most Gergő 400 vegyesen győzött, míg Dániel 100 mellen bizonyult a legjobbnak. Az ifjabbik Gyurta igen éles versenyt vívott Bernek Péterrel, utóbbi ugyanis megpróbálta őt kiszorítani a vb-csapatból, ám végül Gergő visszaverte a „támadást” és megőrizte helyét ebben a számban Verrasztó Dávid mellett.

A másik két százas számban Gyurta Dániel gond nélkül nyert mellen, míg Bohus Richárd háton bizonyult a legjobbnak – igaz, nem volt annyira boldog, mivel nem sikerült megúsznia az A-szintet, így a második hely ezen a távon továbbra is kiadó.

A nőknél kezdte a régi kottát idézni a harmadik nap, hiszen az első három számot egyaránt behúzta Hosszú Katinka: 400 vegyesen, 100 gyorson és 100 háton senki sem tudta megszorítani – mellen pedig a miskolciak ifjú tehetsége, Vécsei Réka a 200 koronája mellé odaillesztette ezt az aranyat is.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Kilőtt a 4iG, szakadt a Wizz Air

Kilőtt a 4iG, szakadt a Wizz Air

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában napközben elromlott a hangulat, ezt a hangulatromlást pedig a magyar tőzsde sem úszta meg. A reggel közzétett negyedéves számok után még történelmi csúcson, 12 000 forint fölött is volt a Richter, délutánra azonban visszaadta az emelkedést a papír. A 4iG viszont nagyot pattant, miután bejelentették, hogy a Mubadala 4022 forintos áron száll be a cégcsoportba. Amerikából elkeserítő inflációs számok érkeztek, melyek azonnal nyomás alá helyezték a tőzsdéket. Eközben a Wizz Air is nagy esésben van.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×