Infostart.hu
eur:
379.49
usd:
322.08
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Felülvizsgálják az atlétikai Európa-csúcsokat?

Svein Arne Hansen, az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) norvég elnöke szerint a jövő nyári győri U18-as Európa-bajnokság lesz az első korosztályos verseny, amelyen csak olyan atléták indulhatnak el, akik előtte elvégezték az EAA doppingellenes e-learning képzését.

Ez jelenleg 17 nyelven, köztük magyarul érhető el, a program két nagykövete pedig Jenny Meadows brit hosszú- és középtávfutó, valamint Andreas Thorkildsen norvég gerelyhajító - nyilatkozott az MTI-nek az EAA Budapesten tartózkodó elnöke.

Svein Arne Hansen közismerten egyik fő kezdeményezője az atlétikai Európa-csúcsok felülvizsgálatának.

"Van egy jó javaslatunk, de erről először az EAA tanácsának április végi párizsi tanácsülésén kell döntenie"

- jelentette ki az EAA első embere, aki szerint nem kell tartani attól, hogy a rekordok felülvizsgálatával kapcsolatban jogi aggályok merülhetnek fel.

"A legelső javaslat még húsz évvel ezelőtt a német szövetségtől származott, mi nem tettünk mást, csak elővettük a polcról és leporoltuk" - jegyezte meg Svein Arne Hansen.

Az Európai Atlétikai Szövetség elnöke egyik kedvencének tartja Magyarországot, és még mindig szívesen gondol vissza arra, amikor 1984-ben 44 ezer néző előtt rendezték meg a Népstadionban az atlétikai Budapest Grand Prix-t.

Ugyanakkor kifejezetten elismerőleg szólt a GP utódjáról, a Gyulai Memorialról is. Hozzátette: sokan nem gondolták volna, hogy a verseny ilyen gyors ütemben tud fejlődni és egyre rangosabbá válni.

Az EAA első számú vezetője egyetért hazai szövetség vezetőivel abban, hogy a téli edzéslehetőségek javítása érdekében a magyar atlétikának szüksége van egy saját modern fedett csarnokra.

Hozzátette: ebben anyagi támogatást sajnos nem tud nyújtani az európai szövetség, szerinte minden ország szövetségének nyomást kell gyakorolnia azokra az országos és önkormányzati politikusokra, akik ennek a megépítésében segíteni tudnak.

Úgy látja,

nagyon fontos, hogy a csarnokok vonzóak és praktikusak legyenek, különben a fiatalok más sportágat választanak,

s akkor elfogy az atlétika utánpótlása.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×