Infostart.hu
eur:
379.41
usd:
322.04
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Újra felbőgnek a motorok - indul a Formula-1

Újra felbőgnek a motorok - indul a Formula-1

Pénteken, magyar idő szerint hajnali két órakor megkezdődik a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj első szabadedzése, és ezzel a húsz futamos világbajnoki szezon.

Változás a tavalyi évhez képest, hogy csak tíz csapat, vagyis húsz pilóta vág neki az évnek, a Manor alakulata ugyanis a télen csődöt jelentett. Hiába a tavalyi újabb pontszerzés, az istálló nem tudta előteremteni a 2017-es induláshoz szükséges költségkeretet.

Az autók külsőleg is sokat változtak:

szélesebb abroncsokat kaptak, alacsonyabbra kerültek a hátsó légterelők és visszakerültek az autókra a 2010-es évek elején látott cápauszonyok.

A versenyzők szerint sokkal élvezetesebb az új autókat vezetni, ám arról megoszlanak a vélemények, hogy mennyire lehet majd előzni ezekkel az autókkal.

Újra felbőgnek a motorok - indul a Formula-1

A pilóták között, úgy tűnt, nem lesz nagy változás: a teszteken brillírozó Ferrarinál marad Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen, a RedBullnál Daniel Ricciardo és Max Verstappen, a címvédő Mercedesnél a szakértők által 2017-ben a világbajnoki címre a legesélyesebbnek tartott Lewis Hamilton és Nico Rosberg, ám utóbbi néhány nappal azután, hogy megszerezte a világbajnoki címet, váratlanul visszavonult. A Mercedes végül Valtteri Bottast szerződtette a helyére, akire így nagy feladat vár:

Hamilton csapattársaként, a világbajnok autóban kell bizonyítania.

Bottas távozása a Williams istállónál arra késztette a csapat vezetőjét, Clair Williamst, hogy visszahívja a tavaly látványosan elbúcsúztatott és nyugdíjba vonult Felipe Massát. A brazil tehát mégsem vonult vissza, helyette szorgalmasan és gyorsan rótta a köröket a barcelonai teszten. Csapattársa a kanadai újonc Lance Stroll lesz, aki eddig csak kicsúszásaival hívta fel magára a figyelmet.

A McLarennél a 2009-es világbajnok Jenson Button visszavonult, a helyét Fernando Alonso oldalán a tavalyi egyetlen futamán rögtön pontot szerző Stoffel Vandoorne foglalja el, ám a csapat jelenlegi felkészültségi szintjét nézve az is csoda lesz, ha célba tudnak érni Melbourne-ben.

A Force India nagy reményekkel leplezte le idei autóját, amely eddig leginkább rózsaszín festésével hívta fel magára a figyelmet. Sem Sergio Perez, sem az új szerzemény Esteban Ocon nem volt elragadtatva az autó vezethetőségétől. A Haas bízik az idei Ferrari motorban, Romain Grosjeannak és a Renault-tól érkező Kevin Magnussennek a tavalyi évhez hasonlóan inkább a megállással, a fékekkel gyűlhet meg a baja az ausztrál utcai pályán.

A Toro Rosso autója az egyik legszebb lett, új festést is kapott, a változatlan pilótapáros (Carlos Sainz jr. és Daniil Kvjat) a Renault motor fejlesztésében bízhat leginkább. A Renault gyári csapata szintén ettől vár nagy előrelépést, Jolyon Palmer és a LeMans-i 24 órán győztes Nico Hülkenberg irányításával. A leglassabbnak a Sauber ígérkezik, amely a tavalyi Ferrari motort használja majd, Marcus Ericsson és a korábbi Mercedes-nevelés, Pascal Wehrlein nehéz év elé néz.

A húsz futamból a tizenegyedik lesz a Magyar Nagydíj, amelyet július 30-án rendeznek meg a Hungaroringen. A verseny után két napig még a magyar pályán tesztel a mezőny, a nagyjából egy hónapos nyári szünet előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×