Infostart.hu
eur:
385.35
usd:
331.71
bux:
121997.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Hosszú Katinkáék már megmártóztak a Duna Arénában - fotók

Hosszú Katinkáék már megmártóztak a Duna Arénában - fotók

Kedden átadták a nyári vizes világbajnokság központi létesítményét, amely a Duna Aréna nevet kapta. Tarlós István főpolgármester az elmúlt 80 év legnagyobb sportberuházásának nevezte az építkezést, a világbajnokságot pedig a valaha volt legnagyobb magyarországi sporteseménynek.

A Duna Aréna jelképes kulcsát Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs közösen nyújtotta át a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának, aki válogatott társaival együtt hamarosan birtokba veheti az uszodát.

"Ez a mai nap ünnep számunkra, mondhatom az úszók nevében, hogy nagyon örülünk, hogy elkészült a Duna Aréna. A vízfelületi problémáink egyből meg fognak oldódni. Amikor belépünk ebbe a létesítménybe, egyből érzem azt, hogy milyen nagyszerű lesz majd nyáron hazai környezetben versenyezni. Most rajtunk a sor, hogy úgy készüljünk fel, hogy a magyar szurkolók jól érezzék magukat a világbajnokságon" - mondta Hosszú Katinka.

A beszédek után a jelenlévők körbejárták a létesítményt, majd a junior-, felnőtt- és paraúszó-válogatott tagjai felavatták az 50 méteres melegítő medencét: az első két hosszt Bernek Péter, Papp Márk, Novoszáth Tamás, Novoszáth Noel, Papp Bianka, Lavotha Oszkár, Verrasztó Evelyn, Gyurta Dániel, Cseh László és Hosszú Katinka úszta le a Duna Arénában.

"Ez a nap az összefogásról, a magyar tehetségről és az ígéretek betartásáról szól"

- jelentette ki az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a keddi ünnepélyes eseményen.

"Mindenki kivette belőle a részét, az új Duna Aréna felépítése megmutatta, hogy mire vagyunk képesek, ha összefogunk - mondta Fürjes Balázs, aki szerint "az adott szó megtartása ezekben a napokban kicsit felértékelődik Budapesten".

"Mire vagyunk képesek, ha igazán összefogunk, ha kitartunk az adott szavunk mellett, ha nem szegjük meg ígéreteinket, ha nem áruljuk el az összefogást..." - fogalmazott.

"A Duna Aréna rekordidő alatt, világszínvonalon, költségkereten belüli felépülése megmutatta, hogy a magyarok összefogása, párosulva a magyar tehetséggel, igenis csodákra képes" - mondta Fürjes Balázs, hozzátéve, hogy a XXI. század első budapesti, olimpiai versenyekre is alkalmas létesítménye, a 15 évvel ezelőtt felépült Papp László Sportaréna tervezésében még angol és amerikai cégek segédkeztek, míg a kivitelezésben a legnagyobb francia építőipari vállalat vett részt, ugyanakkor

a 15 ezres Duna Aréna már 100 százalékig magyar sportlétesítmény.

"A mai nap arról is szólt, hogy teljesítettük, amit vállaltunk, de ehhez kellett az összefogás, az összefogásban való kitartás. E teljesítményre csak együtt voltunk képesek, de együtt képesek voltunk rá" - fogalmazott Fürjes Balázs.

Tarlós István főpolgármester beszédében az elmúlt 80 év legnagyobb sportberuházásának nevezte az építkezést, a világbajnokságot pedig a valaha volt legnagyobb magyarországi sporteseménynek, amely igazi kihívás, ugyanakkor "a mai nap is bizonyítja, hogy sikeresen fel tudunk készülni".

Hozzáfűzte, Budapest célja, hogy számokban felülmúlja az elmúlt két vizes világbajnokság eredményeit:

2013-ban Barcelonában és 2015-ben Kazanyban háromezer sportoló vett részt, százezer néző szurkolt a helyszíneken, a televízió-közvetítésekkel pedig közel négymilliárd nézőt értek el. Ezt szeretné most túlszárnyalni a magyar főváros, melynek célja, hogy legalább ötmilliárd emberhez jussanak el a közvetítések.

"Budapest a világbajnokság alatt a legszebb arcát mutathatja, ha el nem rontjuk ezt a saját össze-vissza kommunikációnkkal"

- jegyezte meg Tarlós István, utalva az óriás-toronyugró versenyre is, amelynek közvetítései során a Parlament lesz majd látható a háttérben.

A főpolgármester hangsúlyozta, ez a beruházás egy komplex városfejlesztési program része, amely a főváros egészének gyarapodását hivatott szolgálni.

Az ünnepi eseményen rész vett Gyárfás Tamás, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) alelnöke, valamint Cornel Marculescu, a szervezet román ügyvezető igazgatója is.

"Fantasztikus létesítmény, amelybe ha belépek, sokkal inkább az az érzésem, mintha egy stadionban lennék, olyan tágas" - mondta Cornel Marculescu, aki szerint elképesztő, hogy a magyarok milyen gyorsan, idő előtt vitték véghez az általuk vállaltakat.

"Bízunk benne, hogy a mostani minden idők legsikeresebb világbajnoksága lesz, ehhez minden adott itt Magyarországon" - mondta Marculescu.

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×