Infostart.hu
eur:
379.81
usd:
322.51
bux:
126963.51
2026. február 23. hétfő Alfréd

Mától: rájátszás a jégkorong ligában

A negyeddöntős párharcok első mérkőzéseivel kedden megkezdődik a jégkorong MOL Liga rájátszása.

A nemzeti csapat múlt heti, dél-koreai szereplése miatt több mint egy hét telt el az alapszakasz lezárása óta, így a nyolc részvevő együttesnek - válogatott játékosai nélkül ugyan, de - volt ideje kipihenni a mögötte álló negyven mérkőzést, és felkészülni a rájátszásra, melyben a liga történetében először az első három helyezett választhatott magának ellenfelet. A DVTK Jegesmedvék címvédő és alapszakaszgyőztes csapata a Ferencváros együttesével találkozik. A papírforma a miskolciak mellett szól a négy győzelemig tartó ütközetben, hiszen idénybeli mind a négy MOL Liga-összecsapásukat a DVTK nyerte.

A MAC Budapest a nyolcadikként rájátszásba jutott Fehérvári Titánokat választotta. Majoross Gergely együttese az alapszakaszban háromszor nyert a székesfehérváriak ellen, amely azonban az osztrák ligában (EBEL) szereplő keretéből erősíthet: öt magyar állampolgárságú játékos "alanyi jogon" játszhat át a Fehérvár AV19 keretéből, míg öt abban az esetben, ha a MOL Ligában érdekelt együttes csökkenti az adott találkozóra nevezett légiósok számát. A székesfehérváriak kerete ezért nagyban függ a "nagycsapat" EBEL-szereplésétől, amely négy fordulóval a hatcsapatos alsóház lezárása előtt az ötödik, s hátránya hat pont a második, még nyolc közé jutást jelentő helyen álló Znojmo mögött. Így akár már a szerdai, Dornbirner elleni mérkőzés is befolyásolhatja a MOL Ligában negyeddöntős keret alakulását.

Az Újpest szintén hármat nyert a Dunaújvárosi Acélbikák elleni négy alapszakasz-találkozójából, ám így is kiegyenlített párharc valószínűsíthető, akárcsak a Debrecen-Corona Brasov vetélkedésben. Itt egyformán két-két mérkőzést nyertek egymás ellen a felek az első negyven játéknap során.

A negyeddöntős párharcokat a kiemelt együttesek kezdik otthon. A Debrecen és a Brassó párharcában kétmérkőzésenként változik majd a helyszín az első négy mérkőzésen, amennyiben szükség lesz további összecsapásokra, onnantól mérkőzésenként cserélődik. A többi vetélkedésben felváltva lesznek pályaválasztók a felek.

Az elődöntőben újfent választás következik, a négy közé jutott együttesekből az választhat majd magának ellenfelet, amely a legelőkelőbb pozícióban zárta az alapszakaszt.

A negyeddöntő párosítása:

DVTK Jegesmedvék-Ferencváros

MAC Budapest-Fehérvári Titánok

UTE-Dunaújvárosi Acélbikák

Debrecen-Corona Brasov

Az alapszakasz végeredménye:

1. DVTK Jegesmedvék 40 29 3 2 6 187- 87 95 pont

2. MAC Budapest 40 28 2 3 7 189- 90 91

3. UTE 40 23 3 2 12 147-107 77

4. Debrecen 40 20 3 3 14 166-127 69

5. Corona Brasov 40 18 6 1 15 142-125 67

6. Dunaújvárosi Acélbikák 40 18 3 6 13 154-131 66

7. FTC 40 14 - 6 20 138-170 48

8. Fehérvári Titánok 40 6 9 8 17 112-150 44

9. Dunarea Galati 40 8 6 3 23 110-202 39

10. HK Beograd 40 9 2 2 27 107-182 33

11. SC Csíkszereda 40 8 2 3 27 98-179 31

Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×