Infostart.hu
eur:
379.43
usd:
322.19
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Chelsea, Bayern, Real Madrid, Juventus - itt a vége?

Chelsea, Bayern, Real Madrid, Juventus - itt a vége?

Angliában a Chelsea nyolc, Németországban a Bayern, Spanyolországban a Real Madrid, Olaszországban pedig a Juventus hét-hét ponttal vezet (a vesztett pontokat tekintve) legközelebbi riválisa előtt. Mindez akár azt is jelenthetné, hogy mind a négy topligában eldőlt a bajnokság. Érdekességek azért bőven voltak a hétvégén is.

A Premier League-ben a Chelsea „csak" 1-1-es döntetlent ért el a középcsapatnak számító Burnley ellen. Ám nem árt tudni: az ellenfél az egyik legkiválóbb hazai mérleggel dicsekedhet, e találkozó előtt az utolsó nyolc hazai meccséből hetet megnyert, csak a Manchester City tudta nagy nehezen legyűrni. Pedro már a 7. percben vezetéshez juttatta a listavezetőt, de Brady az első félidő közepén lőtt szabadrúgásgólja után úgy festett, mindkét fél elégedett a döntetlennel – még ha Antonio Conte ennek az ellenkezőjét is hangoztatta a mérkőzés után. Érdekes: 2013 óta először kapott a Chelsea bajnoki mérkőzésen gólt szabadrúgásból!

Továbbra is menetel a Manchester United, immár csupán kétpontnyira van a második helyezett Tottenhamtől. José Mourinho együttese ezúttal Mata és Martial góljával a Watfordot verte meg. A United október 23., a Chelsea elleni 0-4 óta, immár 16 bajnokin veretlen. Ilyen hosszú veretlenségi sorozata a bajnokságban 2013 tavasza óta nem volt – akkor még Alex Ferguson irányította a csapatot. A Manchester United, elsőként minden csapat közül, elérte a 2000 pontos álomhatárt a Premier League öröktáblázatán. A Manchester City hétfő este játszik a Bournemouth pályáján.

A Bundesliga 1-ben a Bayern Münchent követő hat (!) legjobb csapat kivétel nélkül vereséget szenvedett. Abszolút meglepetés az RB Leipzig bukása otthon a tizenötödik helyezett HSV ellen, a hamburgiak a mostani szezonban csak Darmstadtban nyertek vendégként. Az újonc lipcseiek az élvonalban először veszítettek hazai bajnoki mérkőzést.

Ugyancsak váratlan volt a Borussia Dortmund darmstadti veresége, de az igaz, hogy a sárga-feketék gyengén teljesítenek idegenben, a legutóbbi hat bajnokiból csak egyet nyertek meg. Véget ért Freiburgban a Köln jó sorozata, s ismét kikapott a Hertha BSC, ezúttal a Schalkétól, Gelsenkirchenben (0-2). Dárdai Pál együttese a legutóbbi négy meccséből hármat elveszített, kivétel nélkül vendégként.

A Serie A-ban a 2-0 volt a hétvége slágere az esélyeseknél. A Juventus vasárnap este Gonzalo Higuaín duplájával nyert Szardínia szigetén a Cagliari ellen. Az AS Roma Nainggolan és Džeko egy-egy találatával gyűrte le idegenben a Crotonét (mindkétszer Mohamed Szalah volt az előkészítő). A góllövőlistán most holtversenyben vezet Higuaín és Džeko.

A BL-mérkőzésre készülő Napoli még pénteken 2-0-ra verte a Genoát, s az Inter is ezzel az eredménnyel kerekedett felül az Empolin. Nagy Ádám együttese sokáig vezetett Genovában a Sampdoria ellen, de az utolsó tíz percben három gólt is kapott, s így 3-1-es vereséget szenvedett.

A Palermo 3-1-re kikapott otthon az Atalantától, Balogh Norbert a hajrában beállt. Úgy fest, a Serie A-ban eldőlt a kiesés: a Palermo, a Crotone és a Pescara búcsúzik majd az idény végén.

A Primera Divisiónban a Real Madrid 3-1-re nyert Pamplonában az utolsó helyezett Osasuna ellen. A hazaiak meglepően jól tartották magukat, a listavezetőnek komoly nehézségei voltak. Isco gólja hozta meg 1-1 után a vezetést, majd a 90. percben Lucas Vázquez biztosította be a győzelmet. Utóbbinak ez volt az első gólja a mostani bajnoki idényben, 734 perc kellett hozzá.

A Barcelona 6-0-ra kiütötte májusi kupadöntős ellenfelét, az Alavést. A katalánok október óta csak az Eibart szórták meg idegenbeli bajnokin, de akkor is „csak" négyig jutottak. Legalább hat góllal vendégként legutóbb tavaly áprilisban a Depor ellen győztek (8-0). Luis Suárez két góllal és két gólpasszal vétette észre magát az Alavés ellen, most ő vezeti a góllövőlistát, Lionel Messi előtt.

A Sevilla – Correa a 80. percben szerzett góljával – 1-0-ra nyert a Kanári-szigeteken a Las Palmas ellen, a Real Sociedad, folytatva jó sorozatát, még pénteken 2-1-re verte Barcelonában az Espanyolt. Az Atlético Madrid Torres góljával vezetést szerzett otthon a Celta ellen, majd a „Kölyök" büntetőt hibázott, a vigóiak pedig fordítottak. A hajrában aztán óriásit játszott Simeone csapata: Carrasco és Griezmann révén fordított, és 3-2-re nyert, ezzel visszakapaszkodott a tabellán a negyedik helyre.

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×