Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Djokovic óriási küzdelmet vívott

A címvédő Novak Djokovic nyerte az 1,2 millió dollár (365 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben nagy csatában legyőzte a világelső Andy Murrayt.

Az olimpiai bajnok skót játékos 28 megnyert tétmeccs után kapott ki újra, egyben nem sikerült sorozatban a hatodik tornáján is győznie. Legutóbb szeptember 7-én hagyta el vesztesen a pályát, akkor a US Open negyeddöntőjében kapott ki a japán Nisikori Kejtől.

Az első szett a világranglistán második Djokovicé lett, viszonylag simán, s úgy tűnt, két játszmában hozza a mérkőzést, miután a második felvonásban, 5:4-nél háromszor is meccslabdához jutott. Murray azonban hárított, és nemcsak a szetten belül, hanem sorozatban három játékot nyerve a játszmákat tekintve is egyenlített.

A döntő játszma közepén a szerb teniszező ismét brékelt, újra 5:4 lett a javára, de ezúttal már nem hibázott, s negyedik mérkőzéslabdáját értékesítve, 2 óra 54 perc elteltével megnyerte a 2017-es év első csúcstalálkozóját.

Kettejük párharcában Djokovic immár 25-11-re vezet.

Eredmény, döntő:

Djokovic (szerb, 2.)-Murray (brit, 1.) 6:3, 5:7, 6:4

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×