Infostart.hu
eur:
380.01
usd:
321.77
bux:
130471.36
2026. február 3. kedd Balázs

A Juventus ellen bizonyíthat Nagy Ádám

Pályafutása során először léphet pályára Nagy Ádám az olasz bajnoki címvédő és listavezető Juventus ellen, amely hazai pályán fogadja majd vasárnap a Bolognát a Serie 19. fordulójában.

Az olasz pontvadászat két hét szünet után indul újra, Nagy Ádáméknak ugyanakkor három hétre nyúlt a pihenés, mivel a 18. körben az AC Milannal játszottak volna, de a milánói együttes karácsony előtt a Juventusszal mérkőzött meg - sikerrel - az Olasz Szuperkupáért Dohában.

A tabellán 15. bolognai együttes legutóbbi meccsén 3-0-ra győzött a sereghajtó Pescara ellen, a listavezető otthonában azonban már a pontszerzés is óriási bravúrnak számítana. A 15-szörös magyar válogatott futballista a bajnokság elejétől alapembernek számított csapatánál, majd november végén kikerült a kezdőből egy rövid időre, az együttes legutóbbi két meccsén viszont már ismét kezdhetett, így vélhetőleg a Juventus ellen is ott lehet majd a pályán.

A Juve a legutóbbi öt kiírást megnyerte, és jó úton halad, hogy történelmet írjon, mivel eddig még egyetlen csapat sem végzett az élen hatszor egymás után a Serie A-ban. Massimiliano Allegri csapata négy ponttal előzi meg a második helyezett AS Romát és héttel a harmadik Napolit, úgy, hogy mindkét együttesnél egy meccsel kevesebbet játszott.

Papíron a Bologna sem jelenthet akadályt a torinóiaknak, különösen úgy, hogy saját pályáján szinte "érinthetetlen" az együttes, amely sorozatban 25 bajnoki találkozót nyert meg Torinóban.

A Romára nem vár könnyű meccs a hétvégén, mivel a Genoához utazik. A vendéglátó együttes ugyan csak 12. a tabellán, de hazai pályán minden ellenfelére veszélyes, november végén a Juventust is legyőzte saját közönsége előtt.

A Napoli otthon fogadja a 13. Sampdoriát, amely legutóbbi három mérkőzésén egy pontot szerzett.

A bajnokság másik magyar érdekeltségű együttese, a 18. helyen álló Palermo a 17. Empolival vív majd fontos meccset szombaton. A szicíliai együttes a legutóbbi két összecsapáson egy-egy győzelmet és döntetlent ért el, mindkétszer magyarjai, Balogh Norbert és Sallai Roland nélkül.

Serie A, 19. forduló:

szombat:

Empoli-Palermo 18.00

Napoli-Sampdoria 20.45

vasárnap:

Udinese-Internazionale 12.30

Chievo-Atalanta 15.00

Genoa-AS Roma 15.00

Lazio-Crotone 15.00

Pescara-Fiorentina 15.00

Sassuolo-Torino 15.00

AC Milan-Cagliari 18.00

Juventus-Bologna 20.45

Címlapról ajánljuk

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Erre nagyon figyelj, ha aranyat, ezüstöt vennél!

Erre nagyon figyelj, ha aranyat, ezüstöt vennél!

Nyugodtan mondhatjuk, hogy történelmi napokon vannak túl a nemesfémek, az arany és az ezüst értéke is akkorát esett, amire korábban nem volt még példa. Sokan gondolkodnak most nemesfém vételben, nekik is mutatjuk a tanulságokat, hogy mire érdemes most figyelni, ha nemesfémbe fektetnének. A nemesfémekkel kiemelten foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×