Infostart.hu
eur:
376.01
usd:
319.22
bux:
126051.73
2026. február 25. szerda Géza

Simeone jól érzi magát

Diego Simeone, az Atlético Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerződése lejárta, azaz 2018 után is maradna a klubnál.

"Edzőként nagyon nehéz lenne jobbat találni az Atléticónál, hiszen itt jól érzem magam, szeretnek, ráadásul szép jövő is áll a csapat előtt. Ha a vezetés azt szeretné, hogy maradjak 2018 után is, akkor nem lesz okom nemet mondani" - nyilatkozott az argentin tréner a Marca című spanyol napilapnak.

Simeone jövőjével kapcsolatban azóta olvashatók, hallhatók találgatások, hogy a korábban 2020-ig szóló megállapodásának időtartamát idén szeptemberben lerövidíttette, így csak 2018 júniusáig köti őt szerződés az Atléticóhoz.

A 46 éves szakember - aki játékosként öt idényt töltött el az együttesnél - 2011-ben lett a fővárosiak vezetőedzője. Az azóta eltelt időszakban bajnoki címig, valamint Spanyol Kupa- és Európa Liga-győzelemig vezette a madridiakat, akik irányításával kétszer a Bajnokok Ligája döntőjéig is eljutottak, ahol azonban mindkétszer alulmaradtak.

Az Atlético a mostani bajnokságban egyelőre várakozáson alul teljesít: 16 forduló után hatodik, hátránya kilenc pont a listavezető Real Madriddal szemben.

Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×