Infostart.hu
eur:
379.83
usd:
321.78
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Gyárfás január 8-ig marad

Gyárfás Tamás elnök írásban is benyújtotta lemondását, de január 8-ig, a rendkívüli elnökválasztó közgyűlésig még ellátja feladatait a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) élén.

A MÚSZ tájékoztatása szerint az elnökség szerdai rendkívüli ülésén a tagok döntöttek úgy, hogy Gyárfás - szándékaival ellentétben - ne azonnali hatállyal távozzon a szövetség éléről, hanem maradjon a választásig, ezzel biztosítva az ügyvitel zavartalanságát.

A szerdai ülésen az elnökség tagjai közül senki sem jelezte távozási szándékát.

A elnökség szavazta szerint a jelölőbizottságba Ugrin Tamás, Fábry György és Pozsgati Tamás ügyvédek kerültek be.

Gyárfás Tamás november 30-án az MTI-n keresztül tette közzé szándékát, hogy 23 év után lemond a MÚSZ elnöki tisztségéről. A magyar válogatott ugyanezen a napon utazott Windsorba, a rövidpályás vb-re.

Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy Hosszú Katinka november 15-én több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy "nincs rend" a magyar úszásban. Aznap csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.

November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×